Egy döglesztő üzenetrögzítő ez az egész. Megőrzi a múltbéli és jelenkori történésekkel kapcsolatos gondolataimat, melyek a lelkemben fogannak, később az agyamban megfogalmazódnak és végül a kezem iderója valamennyit miközben az ajkaim szavakká formálják őket, hogy soha ne feledjem: milyen erős is vagyok valójában.

2008. július 31., csütörtök

Te sem …

Mert engem hamis vadak miatt valaha maganyra iteltek, ezert nem itelkezem masok folott. Te sem ?

A lepkek szarnya a selyemportol ekes, ezert soha nem fogdosok pillangokat. Te sem ?

A madranak azert van szarnya, hogy repulhessen, ezert nem zarom kalitkaba. Te sem?

Az akaratot azert kaptuk, hogy ervenyt szerezzunk neki, ezert senkiet nem torom kette. Te sem?

Megeltem a megalaztatast, ezert nem alazok. Te sem?

Nem bantam meg amit anno cselekedtem. Te sem?

Tisztelem a szerzot, ezert nem teszem le a konyvet. Te sem?

Fejet hajtok a tudas elott, ezert nem atallom gyarapitani a sajatomat. Te sem?

Mert az ismeros is megvert, az ismeretlennel szemben nem vagyok bator. Te sem?

Mert elszenvedtem a megcsalast, nem csalok meg senkit. Te sem?

Hogy masutt jobb eletem lenne, ezt nem hiszem. Te sem?

Megalmodtam a sajat vilagomat, am felebredtem s nem talaltam benne magam. Te sem?

Soha eletemben magamon kivul igazan senkit nem szerettem. Te sem?

Hogy megtisztitsam magam, vagy, hogy keveske tisztasagomat megorizzem, inkabb nem mocskolodom. Te sem?

A leirtakban nem voltam teljesen oszinte… Te sem? ...am nem szeretnem elmondani, hogy mely pontokban allitottam valotlant… Te sem? …talan mert nem bizom magamban elegge… Te sem? …es talan, mert benned sem bizom… Te sem? …de nem akarok megkeseredett, lelketlen, vagyis nemes egyszeruseggel rossz lenni… Te sem? ...mert nem erzem ugy, hogy melto lenne hozzam... Te sem? …hiszen en nem az a fajta vagyok… es szeretnem hinni, hogy valojaban Te sem ! :-)

2008. július 26., szombat

Majom …

Csak annyit latott, hogy a hatalmas kez elindul az arca fele, ujjai kozul kiesett a felig elfogyasztott banan, remulten felsikoltott s eszeveszettul elkezdett rohangalni a ketrecben bar tudta, hogy A kez elol ugysem menekulhet, a veres az minden nap jar, rendeltetesszeruen …

Reggel jon valaki, bedobja a bananokat, vizet ont az itatoba, kitakaritja a vackokat, kedves szavakat intez hozza, megvakargatja a hasat, majd elmegy.

Delben ismet megjelenik, ebedet ad, ujra kedves szavak, hasvakargatas, eltunes …

Delutan valamikor aztan megjelenik A kez... hadonaszik, mutogat, neha hangokat ad ki magabol s neki kovetnie kell az instrukciokat, meg akkor is, ha fogalma sincs arrol, hogy mit is varnak el tole. Neha meg sem mer moccanni, csak all egy helyben, naivan arra gondolva, hogy abbol nagy baj nem lehet, maskor pedig ugrandozik ladarol ladara, hogy A keznek kedvere tegyen. Az eredmeny azonban mindig ugyanaz: veres… minden porcikajat fajdalommal atitato veres, mert a veres az minden nap jar, rendeltetesszeruen ...

Eleinte a veresre fogvicsoritassal valaszolt de az nem bizonyult jo dontesnek, mert meg jobban megverte A kez, kesobb mar csak turte, hogy verje mert utana nyugalomra lelt s a felgyulemlett feszultseget osztoneibol adodoan vakarozassal enyhiteni tudta … es o csak vakarozott. Minden esteje azzal telt el, hogy vakargatta a fejet, a hasat, vadul kapargatta a labait s mikor mar olyba’ tunt, hogy kiserken a ver, akkor odabujtak hozza a tarsai, atoleltek, szajukat viszketo testere tapasztottak s o lassan- lassan megnyugodott.

Igy ment ez nap mint nap s most ismet elerkezett az ido …

A kez lendult, o sikitott, megprobalt menekulni de nem volt hova, igy abban a pillanatban mar erezte is az arcaba csipo fajdalmat, majd a hatan csattano utesek hangjara lett figyelmes, aztan kovetkezett a csend. Majomtarsai megrendulve lestek ot rejtekeikbol, szemukben az egyutterzes szikraja csillogott, hiszen pontosan tudtak, hogy mit erez, mindannyian ismertek A kezet. Nehany perccel kesobb, mikor mar A keznek nyoma sem volt, lassan mind elobujtak, odamentek hozza, olelgettek, csuggtek rajta, benne pedig alabbhagyott a feszultseg, enyhult a fajdalma s kezdetet vette a nehany orai nyugalom, mert jol tudta, hogy a veres az minden nap jar, rendeltetesszeruen …

Csondesen alomba szenderult es megprobalt nem gondolni arra, hogy masnap delutan valamikor ujra felbukkan A kez, mert a veres az minden nap jar, rendeltetesszeruen ...

Mindannyian majmok vagyunk, vannak kozottunk olyanok, akik tovabb birjak a fajdalmat s lenyegesen tobb idot toltenek fogvicsoritassal peldaul munkahelyen vagy akar otthon de a vegeredmeny mindig ugyanaz: veres, mert az minden nap jar, rendeltetesszeruen ...

Amennyiben tanulekony majmok vagyunk, minden lecket hamar elsajatitunk, akkor nem szenvedunk el tul sok verest egy kis tudas miatt, amde minden nap uj lecke var rank s a lecke velejaroja a veres, mert az minden nap jar, rendeltetesszeruen …

Ha csak tetlenul allunk, akkor sokkal tobb verest kapunk, mint abban az esetben, ha megprobalunk esetlenul ugrandozni, de az osszevissza agrabugralasert is csak veres a fizetseg, mert az minden nap jar, rendeltetesszeruen …

Vagy igy, vagy ugy tortenjenek velunk a dolgok elobb-utobb megtanuljuk a lecket, mert a veres az minden nap jar, rendeltetesszeruen …

A veres faj s nekunk kicsi a fajdalomkuszobunk, ezert inkabb tanulunk, ergo idomithatoak vagyunk.

Ezalol senki nem kivetel. En sem, Te sem es O sem … mert a veres az mindenkinek es minden nap jar, rendeltetesszeruen …

Ujjaszuletes …

50-60-70 evunk alatt szamtalanszor szuletunk ujja, neha elkovetett hibanikbol tanulva tortenik meg, hogy vegzunk addigi eletunkkel, neha gyermekunk szuletese osztonoz valami masra, szebbre, jobbra minket de azt hiszem az igazi valtozas soha nem szandekos, hanem egyszeruen csak megtortenik Miszissz Eletnek koszonhetoen.

Valamennyien nyers agyagdarabok vagyunk a Miszissz muhelyeben, o radob minket a korongjara, elkezdi hajtani apro labaival, kezeivel ovatosan format ad nekunk s mikor ugy erzi, hogy muvevel elkeszult, akkor nekilat egy masik darab agyag megmunkalasanak. Minket felretesz de nem eget ki s mikor latja, hogy kicsit eldeformalodtunk, ujra osszegyur, ujra a korongra kerulunk es uj format kapunk tole.

Ilyenkor hagyja el tobbnyire a szankat az “ujeletetkezdek” felkialtas.

Olykor-olykor a Miszissz kedvetlenul fazekaskodik, igy szuletnek meg a kocsogok, a sztereotip majmok, maskor viszont teljes gozzel, minden szeperzeket belegyurva dolgozik az agyagon s az eredmeny egy tetszetos kis romai tal lesz, vagyis maga A majom.

Az agyag, bar igen sokaig kepes magaban tartani a nedvesseget, lassan-lassan kiszarad s mi minden ujraformalassal kemenyebbekke leszunk. Igy szuletunk ujja a Miszissz keze alatt 50-60-70 evunk alatt sokszor. Megtortenik, hogy a sztereotip majom, egyszercsak A majomma valik es ez forditva is igaz.

Egy napon aztan megkapjuk vegleges formankat s, ha szerencsenk van, akkor az elparolgo nedvesseggel egyutt tavozik belolunk a butasag, keseruseg, banat, tulerzekenyseg, betegseg s megmarad az egeszseges onzes valamint megannyi kellemes tulajdonsag amitol majom lesz a majom.

2008. július 18., péntek

Itthon …

Van idom gondolkodni. Nem tudom, hogy ez jo, avagy rossz de igen sokat torom a fejem es egyre biztosabb vagyok abban, hogy jelen helyzetemben tomerdek arany sem erne fel azzal az oszinte kerdessel, hogy “hogy vagy?” s a kerdesek ozonlenek. Telefonon, interneten, live, az en lelkem pedig ujjong.

Minden bizonnyal lattal mar muzeumokban olyan agyagedenyt melyet ugyes restauratorok helyrepofoztak, a potlas hofeheren ragyog, de a segitsegevel megpillanthatjuk magat a valamikori amphorat.

Hat valahogy igy hatnak ram mostansag a telefonok, sms-ek, kerdesek, jokivansagok.

Potlaskent szolgalnak lelkem amphorajanak csorbasagara s az, hogy vegre, annyi ido utan ismet egesz lelket tudhatok magamban, nagyon jo erzes.

A lelek a legtorekenyebb “megfoghatatlan” a vilagon. Minden bocsanatkeressel letornek belole egy darabkat, minden “banom, hogy…” kezdetu mondattal megkarcoljak, minden bunbano pillantassal lyukat egetnek bele de minden kedves szoval, minden mosollyal gyogyulni kezdenek sebei.

Igy epitkezik az en lelkem amphoraja is most, es neha, mikor nagyon csondben vagyok mar hallani velem halk enekleset, mely meg erotlen ugyan de bizonyossag arra, hogy ott van bennem.

Persze ne gondold azt, hogy az en fejemben mar nincsenek kisse csunya gondolatok, mert ez nem allja meg a helyet a valosag szinpadan. Ugyanugy megvan a velemenyem mindenrol es mindenkirol, pusztan eddig a sajat serelmeim fuggonyen keresztul bambultam ezert nem is lathattam tisztan most pedig elhuztam a fuggonyt s vilagosabb lett a mult valosaga. Az ize most is kesernyes, a szine most is fako csakhogy annyi izt kapok a jelenben, hogy a mult keseruseget valahogy elfedi, es olyan szines korulottem most a vilag, hogy minden pillantasomat vonzza, ezert is nincs is kedvem a mult fakosagahoz.

Az elso szint a sebeszemtol kaptam. Mar a mutoasztalon fekudtem kiteritve mikor odajott hozzam, magahoz emelte reszketo kezemet, ket kezebe kulcsolta es csak annyit mondott, hogy “nagyon fogok vigyazni magara”, a masodik szin az aneszteziologus erdeme, aki attol a perctol kezdve, hogy lefekudtem a mutoszatalra csak simogatta es simogatta az arcom s neha megszolalt “nyugodj meg, minden rendben lesz”. Hat nem zsenialis emberek? Szamukra csak egy paciens voltam a sok kozul, egy idegen s megis csupa kedvesseg sugarzott feloluk iranyomba. Hogyan is engedhetnem meg magamnak ezek utan, hogy ne gyakoroljam ezt a nemes tulajdonsagot az simeroseimre, rokonaimra, barataimra, mi jogosit fel arra, hogy undok legyek? Nem, nincs az a megbantottsag, nincs az az elszenvedett serelem, mely hathatos okot szolgaltatna ahhoz, hogy gonoszkodjunk egymassal. Megtehetjuk ugyan, de van ertelme? Begyogyulnak-e lelkunk sebei a “kolcsonkenyervisszajar”-tol, vagy esetleg meg melyebbek lesznek, mert megfejeljuk meg egy kis onmarcangolassal, lelkiismeretfurdalassal?

… azota is kapom a szineket a jelen vilagahoz, baratoktol, ismerosoktol, vagy epp azoktol a radiohallgatoktol, akik ismeretlenul is kedvelnek en pedig csak lubickolok ujjaszuletett kis lelkem halk enekeben.

2008. július 16., szerda

Gyemant …

A vilagmindenseg Cullinan gyemantja maga a Miszissz. Nincs nala ragyogobb, fenyesebb, tisztabb, nagyobb, ekesebb es dragabb kincsunk. Sajnos szamtalanszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni errol, de olyankor o akcioba lep s emlekeztet minket erre egy hirtelen jott betegseggel vagy egy kozeli ismeros tragediajaval.

Nem tortent ez maskent velem sem. Epp ma egy hete atestem egy muteten. Valaki azt mondta, hogy akit operalnak az mindenkeppen kozelebb kerul a halal volgyenek kapujahoz, mint egy egeszseges ember, legyen az akar egy rutin mutet.

En nagyon feltem s bevallom, hogy az is megfordult a fejemben, hogy soha tobbe nem fogok felebredni.

Aztan elindultam az ismeretlen fele.

Furcsa, de miutan magamhoz tertem raeszmeltem arra, hogy annyi mindent rosszul csinalok az eletben, neha annyira hutlen vagyok a Miszisszhez, neha “csakazertsem” nyalok, makacssagbol. Erdekes modon valahogyan atertekelodtek a fejemben a dolgok, ami eddig kitoltotte az eletemet az most erteket veszitette s atvette a helyet a Miszissz, akirol eddig termeszetesnek hittem azt, hogy itt van velem am mar tudom, hogy barmikor elhagyhat es a jelenlegi ittlete mosolygasra kesztet, meg akkor is, ha kozben fajnak a sebeim; setalasra kesztet, meg akkor is, ha nincs annyi erom meg, hogy szaladgaljak es orom van bennem, pontosabban szolva tombol bennem az orom azota, hogy az altatasbol felebredtem es azt suttogtam, hogy “jajj Istenem, keszen vagyok? Elek!” es kozben megpillantottam a muto egyik sarkaban az en kedves Miszisszemet aki vegig ott orkodott, hogy az o kedves majmanak semmi bantodasa ne essek.

A korhazban aztan volt idom gondolkodni az elmult hetek, honapok tortenesein, melynek eredmenyekepp szuletett ez a blog is kedves olvaso. Hogy teljesseggel megertsd minden bejegyzesemet, azt hiszem tudnod kell, hogy tiszta szivembol szerettem valakit, bar meglehet, hogy neha nem tudtam kimutatni az erzelmeimet, de nalam hozza ragaszkodobb majom nem biztos, hogy elt a foldon, megis elkuldtem, de, csak azert, mert biztos voltam benne, hogy nem erzi teljesen jol magat a kapcsolatban. Igy hat dontottem. Vege lett, csakhogy az igazi erzelmek nem mulnak el varazsutesre, azoknak nem parancsol a majom, s a szakitas utan is jo volt latni, hogy orul, fajt, ha banatos volt. Minden bizonnyal sokan ereztetek mar igy, lam meg ebben sem vagyok kulonleges.

Mar honapok ota kulon utakon jartunk, mikor feltunt egy regi baratom, vagy talan inkabb ismerosom, akitol csak azt hallottam, hogy “jajj de kar, pedig annyira egymashoz valok vagytok”, aztan ugy alakult, hogy ok kerultek kozelebbi viszonyba.

Leirhatatlan az erzes, ami akkor keritett hatalmaba. Baratom/ismerosom tettet arulaskent eltem meg, hiszen ismerte az erzeseimet, volt kedvesemet pedig annyira mocskosnak lattam, hogy meg az erintesetol is szabalyosan feltem. Feltem attol, hogy piszkos leszek tole.

Ennek az egesz tortenesnek koszonhetoen egesz sornyi emlek tolult fel bennem, ezt olvashattatok, ha olvastatok.

Aztan ugye lebetegedtem.

Hosszas korhazi toprengesem alatt rajottem, hogy nem vetkeztek, hiszen (es most egy kozhellyel fogok elni) szerelemben es haboruban mindent szabad. Az, hogy en nem tudok eszerint elni, az meg nem jogosit fel arra, hogy eliteljem azokat akik igen. Rajottem, hogy annyi folosleges harag, annyi megbantottsag, annyi gyerekes makacssag, annyi szeretet es baratgyilkos gondolat volt bennem, hogy csoda az, hogy birtam cipelni. Valahogy eltorpultek a szerelmi problemak az egeszseg mellett, megszuntek a mindennapi gondok, nem gondoltam az esetleges penztelensegre, nincstelensegre. Valamifele furcsa bekesseg szallt meg s eskuszom ez nem alszentseg, szerintem mindenki igy van vele. Azota is szinte ordit bennem a Nyilas Misinek szant mondat: “legy jo fiam, legy jo mindhalalig”.

Azt hiszem, hogy az idezetek es a teatralis beallitasok embere vagyok, mert mikor mutet utani elso reggel egyedul maradtam a szobamban es ugy dontottem, hogy marpedig en fel fogok allni egyedul, es a hasambol kivezetett csovet, melynek vegen egy veres zacsko hanykolodott, a fogaim koze szoritva, percekig viaskodva a mindenemet atjaro fajdalommal es a sajat gyengesegemmel, Hamingway nagy mondasa jutott eszembe, megpedig “az ember nem arra szuletett, hogy legyozzek. az embert el lehet pusztutani de nem lehet legyozni” es nehezen de felultem az agyban. Halantekomon csorgott a viz, hasam szaz helyen luktetett, ket labam remegett a kimerultsegtol de ultem, mert ulni akartam.

Azota pedig boldog vagyok, mert boldog akarok lenni s, ha ehhez a boldogsaghoz az kell, hogy (es most egy szamomra kedves ismeros szavaival fogok elni) “ne slukkoljam le tulsagosan” a korulottem zajlo esemenyeket, akkor nem fogok slukkolni, inkabb keresztulnezek a fustfuggonyon es mosolyogva bamulom a mogotte levo Miszisszt , ha az kell, hogy oruljek a reggeli hanyinger nelkuli ebredesnek, akkor orulni fogok.

Azt hiszem nagyon sok embernek kellene egy-ket mutet ahhoz, hogy raerezzen, nem jol eli az eletet, nem kezenfogva setal a Miszisszel, csak fenyev tavolsagbol figyelik egymast.

Szivbol remelem, hogy a hegek a hasamon soha nem fognak eltunni teljesen, mert sajnos en abbol a majomfajtabol vagyok gyartva, amelyiket folyamatosan emlekeztetni kell arra, hogy a Miszissz nagyon draga kincs es minden szomorkodassal toltott perc karbaveszett ido.

Mar reg tudom, hogy olyan vagyok mint Dajka Margit, mindannyiunk Bors nenije, hogy azok koze a majmok koze tartozom, akik szabalyosan meg tudnak semmisulni, ha nem hatartalan szeretet veszi oket korul, de mutass nekem egyetlen elolenyt, akit mindenki mas szeret. Sokkal fontosabb az, hogy en tudjak szeretni s en tudom, hogy tudok. Ez erost megnyugtato erzes.

Azt hiszem en most boldog vagyok. Megbekeltem.

Most sikerult lelkem kincsesladajaban rendet raknom, helyere kerult az anyai simogatas, KK, a Nagyika, de ott van mellettuk SzK is akit idokozben megtisztitottam, ott van a kigyo is, aki megmarta a kismajmot de az a fontos, hogy a majmocska tulelte, ott van Miszter Halal is, aki halatlan szerepet tolt be ugyan a vilagmindenseg szinpadan, de nem szabad elfelejtenunk, hogy neha nagyon kegyes tud lenni es mindenek folott ott van az en edes, kedves Miszisszem aki remenyt ad, ha csuggedek, visszahuz, ha fejvesztve rohanok, vilagossagot gyujt, ha tul sotet van bennem. Aki csilingelo kacagasaval a legelkeseritobb helyzetben is mosolyt csal az arcomra.

Olyan ez az egesz mint mikor hazaerkezel egy hosszu utrol es semmi masra nem vagysz csak arra, hogy a szeretteid kozott legy, hogy csondes maganyodban elolvass egy-ket jo konyvet, hogy meghallgasd a legporosabb bakelit lemezed, hogy magadhoz olelhesd vegre a zold bekat akivel aludni szoktal.

Egy szo mint szaz, ujra itthon vagyok.

2008. július 8., kedd

Ma is …

A minap talalkoztam egy kedves es bator ismerosnek velt emberszabasuval (azota kiderult, hogy pusztan ismeros, de az oszinte kedvesseg es batorsag leghalvanyabb kis szikraja is hianyzik belole), akivel, mivel reg nem lattuk egymast, jo majmok modjara leultunk meginni egy kavet. Ahogy az ilyenkor szokas, meselgettunk egymasnak, multrol, jelenrol, jovorol, tervekrol. A multrol nagyon sokat beszelt, jovokepe egyaltalan nem volt, tervei viszont igen. A jelenrol csak ennyit mondott: “tudod, en most a ket kezemmel keresem a kenyerem, de a tobbi majom meg ne tudja, mert szegyenlem”.

Ereztem, hogy tolul fel bennem egy kellemetlen gyerekkori emlek, ennek az ostoba, sznob es pucersegget elovillanto mondatnak a hallatan.

A majmok elemi iskolajanak vegzose voltam, mikoris a szeperzekemet egyik majomtarsam a kovetkezo indokkal vonta ketsegbe: “en jobban tudom, hogy mi a szep, mert az en majommamam tanar a tied pedig csak munkas” s lam az evek soran a koztudatban a ketkezi munkas fogalma mit sem valtozott, lasd reg nem latott majomismerosom csoppet sem szivderito kijelenteset, akinek jelzem a szulei is “csak” munkasok. Hat, hogyan tudja az ember tisztelni a szuleit, ha szegyenli a munkat, melynek gyumolcsebol felneveltek ot az utokornak? Milyen jellemhibas majomtarsadalomban elunk mi?

Csak gondolj bele, nem lennenek a vilagon olyan majmok akik “csak” munkasok, nem lenne termelo tevekenyseg, megszunne az ipar, hogy teljesen leegyszerusitsem, nem lenne pek aki az asztalunkra kenyeret varazsol, de nem lenne foldmuves sem, aki a buzat megtermeli nekunk, mert ugye a munka az szegyen. Viszont tele lenne a vilag ertelmisegi majmokkal akik lassan de biztosan, nagyon okosan es igen kulturalt korulmenyek kozott ehenpusztulnanak, mert ugye a munka az szegyen.

Hova lenne a szinesz, ha nem lenne diszletmester, a pap, ha nem lenne kenyer az Ur szent vacsorajahoz, az orvos, hogyan vegezne munkajat, ha nem lenne muszeresz a vilagon, a gyerek miutan anyjanak elapad a teje, mit inna, ha a paraszt nem fejne?

A legderekabb emberek a vilagon az igazi parasztok s az egyszeru polgarok, akik tisztelik az ertelmiseget, mert oket megaldotta a majmok Istene joerzessel, johiszemmel s az ilyen fent emlitett majmok miatt mennek be felelemtol reszketve ugyintezni egy irodaba, mert ugye ok “csak” munkasok, ami nem sokkal tobb mint a senki.

Sajnos majomtarsadalmunk olyan mint Babits szerint az emlek, megpedig kulonos kincstar, mely neha a gyemantot dobja ki es a szemetet gyujti.

Csodak …

A kozelmultban elveszitettem a nagymamamat. Eljott erte Miszter Halal s magaval vitte oda, ahol mar vart ra nagypapam, anyukam es KK.

Egy kozeli hozzatartozo elvesztese mindig, minden korulmenyek kozott fajdalommal jar, meg akkor is, ha tudod, hogy egyszer meg kell valnod tole, hiszen, aki eljon, annak egyszer mennie is kell.

A nagyika 85 eves volt. 85 eve alatt nagyon sok szeretetet adott nekunk, nagyon odaadoan gondoskodott rolunk, amiert, ha egy eleten at fiztenenk, akkor sem bizonyulna elegendonek. Nem szenvedett sokat, a Miszter kegyes volt hozza, de az utolso harom napjat mar onkivuletben toltotte, csak aludt bekesen. Hiaba mentunk be hozza, hiaba szoltunk hozza kedves szavakkal, o csak pihent es vart. Mint kesobb kiderult a fiat varta, az en apukamat, aki nem volt kepes elbucsuzni tole, mert annyira rossz volt ot ugy latnia, mert annyi gyermekkent elkovetett hibaert kellett volna bocsanatot kernie, mert annyi nem szandekos bantasert kellett volna bocsanatot nyernie.

Apa megiscsak osszeszedte minden erejet s leult haldoklo edesanyja melle, megfogta picike kezet es sirva elbucsuzott tole s nagymama nehany perc mulva mar nagypapa oldalarol potyogtatta megbocsajto konnyeit az apa arcara.

Hat mi ez, ha nem csoda?

A masik megmagyarazhatatlan elmenyem, gyerekkoromban tortent meg velem.

Aprocska kislany voltam akkoriban, meg csak ismerkedtem az engem korulolelo vilaggal, bantas nem ert meg akkor, hiszen ki ne szeretett volna egy fodros combu, dundi, szoke, gombafrizuras, kekszemu holgyet?

Azt hiszem eletem otodik karacsonyara keszultunk. Odakinn remesen hideg volt es minden csupa feherbe oltozve varta az unnepet. Hazunk teraszanak ablakain jegviragok nyiladoztak s alattuk egy gyonyoru fenyofa varta, hogy oromet okozhasson nekem aznap este. Apa azt mondta, hogy a fenyofat oda kell kesziteni az angyalnak, aki egeszen biztosan eljon s teleaggatja minden foldi joval. Lesz majd rajta aranygomb, meg mezeskalacs, marcipanos szaloncukor, angyalszal es sok kicsi gyertya is.

Annak rendje es modja szerint az en apam nekilatott, hogy belefaragja a hatalmas fat az aprocska talpba, mert ugye tulsagosan nehez munka lenne az egy finom kis angyalkanak. En ott alltam Mellette piros, hosszubojtos urhajos sapkamban, melybol csak dundi arcom latszott ki, orrom Hideg neni finom kis csipkelodesetol majdnem olyan piros volt mint a sapkam, arcomon a varakozas gyonyorusege tundoklott, kicsi agyammal csak arra tudtam gondolni, hogy “jajj mikor jon mar el…?” es akkor kineztem teraszunk jegviragos ablakan. Amit akkor lattam, azt soha nem felejtem el.

Egy hofeher angyalka ropkodott a szomszed neni haza folott. Hatalmas nagy szarnyakkal suhant a szurkeskek egen, ramnezett, mosolygott es eltunt a messzesegben.

Ma sem tudom, hogy mit lattam akkor, de azt hiszem, hogy annak a tiszta, gyermeki hitnek koszonheto minden, amivel akkor rendelkeztem. Latni akartam a csodat, hat picinyke agyam krealt maganak egy tunemenyt s hiszem, hogy csodak voltak, lesznek s vannak is, csak atsiklunk folottuk. Pedig csodakra szukseg volt a multban, szukseges lesz a jovoben es nagyon kellenek nekunk ma is.

2008. július 6., vasárnap

Ne engedd …

Gyerekkoromban nagyon sok klasszikus meset olvastam. Nem tudom emlekszel-e meg az Arany mesekonyvre, a Kek mesekonyvre, Benedek Elek apora, Andersenre vagy a Grimm fiverekre, akiknek a tolla nyoman megszulettek a sarkanyok, boszorkanyok, kiralylanyok es hercegek. A legszebb karacsonyom is az volt, mikor megkaptam a “Nagymama kepeskonyve” cimu csodat s a legemlekezetesebb nagytatammal toltott pillanatok maig is azok, mikor meselt nekem a kiralylanyokrol s a rablovezerrol. Ebben nottem fel, mesekben. Tobbnyire azonosultam egy-egy nekem tetszo hossel, ezert aztan megeltem minden egyes pillanatat annak amit epp olvastam.

Kesobb, mikor mar nagyobb lelegzetvetelu muvek befogadasara is kepesse valtam, akkor nekiestem Bronte Uvolto szelek cimu regenyenek, mely maig a kedvenceim kozott szerepel. Mesektol atitatott agyam nehezen viselte azt a sotetseget, hideget melyet a konyv kozvetitett s miutan befejeztem meg sokaig ott elt a fejemben a kodos Szelesdomb es a szerencsetlen Catherine mignem egy napon radobbentem, hogy Bronte nem volt feketelelkubb mint Elek apo, csupan a romantikat megfuszerezte a realizmussal, melytol aztan kicsit komor es szurke, vagyis eletszerubb lett az egesz muve. Termeszetes, hogy a bennem elo kislany tiltakozott ezellen s hangosan kialtozott valahonnan melyrol, hogy “szegeny no, milyen maganyos volt, mennyit szenvedett, bezzeg Csipkerozsit felebresztettek s boldogga tettek” es akkor a semmibol ott termett Miszissz Elet. Leult mellem az ablakba. Odakinn mar alkonyodott, a hazunk elotti szololugas leveleit szeliden hintaztatta a szel, a szunyoghalo elott sok kis allatka zummogott, az estikek illata belengte az egesz szobat. Minden bekes volt, csak az en lelkem lazadozott a fohosno sanyaru sorsa miatt, melyert termeszetesen a szerzot tettem felelosse.

Ott ucsorogtunk s logattuk a labunkat a Miszisszel, mikor megszolalt: “ezt ne engedd elmulni magadbol soha. Ezt a kislanyt, aki tudja ugyan, hogy letezik a csunya de mindenkeppen vagyik a szepre. Lazadj a csunyasag ellen, mert eleted soran szamtalanszor utol fog erni, de megvan a kepesseged arra, hogy szeppe tedd.

Catherinet Bronte szulte, neki o a Miszissz Elet s az o Miszissze nem adta meg szamara a lehetoseget, hogy kiszinezze Szelesdombot, ezert szurke maradt, de en adok neked egy nagy csomag ceruzat, hogy kedvedre szinezgesd a teged korulvevo vilagot, am a ceruzak csak addig fognak, amig hiszel bennuk es csak addig hiszel bennuk amig el benned a kislany”.

Azzal a kezembe nyomott egy nagy rakas szinesceruzat. Most is megvan valamennyi, es buszken orzom a szineket, mint, ahogyan eloszeretettel lapozgatom ma is Elek apo vagy a Grimm testverek konyveit, nekem December 5.-e es 24.-e meg most is varazslatos nap s hiszem, hogy olyankor csodak tortennek a vilagban.

Melyen …

Neha megkerdezem magamtol, hogy hova tunt belolem a duh?

Keresem itt is, keresem ott is, de nem talalom sehol. Leasok a lelkem legmelyebb, legrejtettebb bugyraiba s megsem lelem. Ott kellene lennie a megbocsajtas, beletorodes es megnyugvas mellett, de nincs. Irtozatosan rossz erzes, mert duh helyett nihil van csupan s a nihil fasultsagot szul. En nem szeretnek belefasulni a Miszisszel valo setalasba en duhos szeretnek lenni.

“hallod Miszissz, duhongeni akarok, gerjessz feszultseget, hogy odabenn, melyen tomboljanak bennem az indulatok, most kell engem nagyon szeretned. Uss-verj, rugj belem ezerszer, szogezz fahoz, ostorozz, szurkalj ego vassal, vess a kutyak es kigyok ele, fojtogass kenyed-kedved szerint, add hatamra 6 milliard ember terhet, vihessem egy kicsit, csak, hogy erezzek valamit. Marj bele a husomba, fektess szoges agyra, varjukent csipj belem, kovezz meg engem, ha ugy tetszik, de vegre robbanhasson ki belolem a duh … es aztan kerlek hagyj beken. Mikor mar teljesen magamon kivul leszek sok csapasodtol, mikor testemen patakokban fog folyni a ver, mikor csontjaim elvalni keszulnek husomtol, mikor szemeim zavarodottan tekintenek majd a vilagra, akkor vegy a karjaidba de semmikepp se szeress engem, mert abba bele fogok pusztulni. Hagyd, hogy csondesen, meltosagteljesen ismet magamra talaljak, hagyd, hogy ismet olimpuszi magassagokba emeljek embereket, hagyd, hogy lelkem sok sok szeletkejet ismet megtisztitsam a rarakodott mocsoktol, hogy ujra lathatova valjek a 12 felirat, miszerint:

1. szelet – szeretet

2. szelet – megertes

3. szelet – megbocsajtas

4. szelet – lojalitas

5. szelet – oszinteseg

6. szelet – duh

7. szelet – harag

8. szelet – sajnalat

9. szelet – szomorusag

10. szelet - hit

11. szelet – banat

12. szelet - remeny

Kerlek Miszissz, vegre add vissza nekem a hitet es a remenyt, mert talan eletemben eloszor oly nagyon szem elol tevesztettem oket, hogy ugy tunik, soha nem talalom meg egyedul, add vissza a duhot es haragot, mert ezek nelkul a megertes es a megbocsajtas nem oszinte, csupan tettetett. Kerlek ne engedd, hogy a felszinesseg vedoszentjeve valjak, hogy az onamitas mestereve legyek. Nem akarok erzelmeimben kozepszeruve lenni. Kerlek Miszissz, ne engedd, hogy beledfasuljak!!! Amen”

2008. július 4., péntek

Beleharapni …

Miszissz Elettel eltoltott 50-60-70 evunk alatt nagyon sok harapast kell elszenvednunk. Azt hiszem, hogy legjobban a megszeliditett vagy megszelditettnek velt kigyoktol elszenvedett marasok fajnak, mert bizony a kigyok imadjak a majmokat. Kepzeld, neha meg is eszik oket, honapokig emesztenek peldaul egy aprocska selyemmajmocskat, akibol a vegen nem marad semmi, csupan egy kis szorgomboc. Am, azt a kopetukkel ugy uritik vissza a vilagba, hogy mindenki szamara nyilvanvalova valjek, hogy o bizony elkapott egy majmot vagyis o egy ugyes kigyo es tobbet tud mint az a buta majom.

Azt a majmot, akirol a kovetkezo tortenetem szol csupan megmarta egy kigyo es bar majomtarsai probaltak kiszivni a merget, minden igyekezetuk ellenere igen sokaig betegeskedett. No de, ne szaladjunk ennyire elore.

Tortent egyszer, hogy majmunk onfeledten jatszadozott a dzsungelben mikor odakuszott hozza a kigyo. Jollakottnak tuno, szep kigyo volt, tetszetos sot, kedves is a maga modjan, tulzottan is kedves hiszen csak dicserte a majmot, helyeselte minden donteset, kerdezgette errol-arrol. Mit eszik? Hogyan el? Mivel tolti ideje nagyreszet? Mi az ami faj neki? Mi okozna szamara felhotlen oromet? Hol szeret jatszadozni?

Buta kis majmunk pedig oszinten valaszolgatott minden feltett kerdesre, szemeit nagyra nyitotta ugyan, gondolvan “lam-lam, milyen kedves ez a kigyo” de mivel naiv kismajom volt, semmi rosszra nem gondolt, hat jatszani hivta ot, mikozben az mar azon torte a fejet, hogy milyen izletes husa is lesz ennek a friss majmocskanak, hiszen ot meg nem kostolta, az o veret meg nem izlelte, az o boret meg nem sertette fel tuhegyes fogaival es egy ovatlan pillanatban belemart a szerencsetlen makiba akit a teljes megsemmisulestol csak elesen sikito, fogaikat kocogtato majomtarsai vedtek meg.

Apro kis teste rangatozott a meregtol mely a fenynel is sebesebben jarta at sejtjeit, agyan szaz fajo gondolat hasitott keresztul amit akkor nem tudott kozvetiteni a vilag fele, csak annyit lehellt majomtarsai fulebe, hogy “de olyan jollakottnak tunt…”s ezzel mely, beteg alomba zuhant. Almaban fel-felsirt, tarsai puha levelekkel itattak fel kristalytiszta konnyeit, egy pillanatra sem hagytak magara, mig egyszercsak kinyitotta ket szemet es gyonge hangon ugyan de abban a percben elkezdett makogni. Makogasa kozben neha ismet eleredtek a konnyei, de akkor mar kigyomerget konnyezett es minnel inkabb sirdogalt, testeben annal kevesebb mereg volt. Kezdetben a fajdalomrol meselt, arrol, hogy milyen erzes az, ha valaki akiben megbizol beledmar. Kesobb megertest tanusitott, mert rajott, hogy a kigyo osztonosen cselekedett mikor megmarta, mikor ellopott egy apro darabkat belole, hiszen a kigyo nem tud parancsolni a termeszet szavanak, mert kigyonak szuletett.

Azota felkelt es lenyugodott nehanyszor a nap a dzsungel folott, a majmot csak ket tuhegynyi seb emlekezteti a tortentekre valamint maga a kigyo, aki szinte nap mint nap elsiklik Mellette, mit sem torodve azzal, hogy fajdalmat okozott neki, ujabb makogasra kesztetve ezzel majmunkat, aki talan most, ebben a pillanatban is ott makog valahol a dzsungel melyen, egy palmafa ovo levelei kozott.

Folyt.kov.

2008. július 3., csütörtök

Fizetseg …

“Jo tett helyebe jot varj” vestuk eszunkbe mindannyian apronep korunkban, csakhogy idokozben felnottek lettunk s sajat tapasztalatbol tudjuk mar, hogy jotett helyebe inkabb ne varjunk semmit, talan akkor nem lesz olyan keseru az arculcsapas, mert baratsagert nem biztos, hogy baratsagot kapunk, szerelemunkert talan felszines erzelmekkel halmoznak el minket mint, ahogyan oszintesegunkert is olykor-olykor nagyon nagy arat kell fizetnunk, mi pedig csak szenvedunk, szenvedunk es szenvedunk, mert biztunk, szerettunk es oszintek voltunk.

A fentiek szerint tehat a biztos recept a boldogsaghoz az, hogy ne bizzunk, ne szeressunk valamint ne legyunk oszintek.

Pillantsunk be most kicsit a kulisszak moge, ha egy ember nem bizik meg senkiben, akkor az azt jelenti, hogy fel, marpedig felelemben elni nem a legtunderibb erzes, ha valaki nem szeret soha eleteben, akkor nem ismeri meg az igaz szerelmet, marpedig anelkul a Miszissz tarsasaga egy pofa bagot sem er, ha pedig a barat fogalma “azegyuttkocsmazunkosztjolvan” cimszoban kimerul, akkor tulajdonkeppen egy maganyos emberrol beszelunk, marpedig tarsas lenyek vagyunk, ergo nincs boldogsag egyedul.

“Hat akkor most mitevo legyek?” - dorombol a lelkem az agyam kapujan, ahol maris megfogalmazodik a valasz.

Elj! Tagra nyilt szemekkel, bizakodva tekints a jovobe, a Miszissz szereti ezt s minden bizonnyal megajandekoz egy csoppnyi tejfollel. Szeress, ha arra erdemes embert talalsz, mert, ha elmulik is a szerelem, a multban csodalatos pillanatokat eltel meg kedveseddel es az, akkor, abban a helyzetben a legjobb dolog volt, ami veled tortenhetett; es baratkozz. Minden egyes baratodnak add oda a vattacukrod felet, vagy az egeszet, de az igazan mely gondolataiddal csak egy-egy embert tisztelj meg, hiszen minden gondolatunknak megvan az alanya. Vajon nem tisztessegesebb-e ot magat megkerdezni, osszeszidni vagy eppenseggel megszeretgetni, ha ugy tetszik?

Ha egy kismalac ele szaz kez szorja ugyanazt a mennyisegu makkot, mert kurtafarka igen tetszetos, attol a kismalac meg nem lesz sem koverebb, sem pedig sovanyabb. Idokozben a rozsaszin malacbol hatalmas hizo lesz, a kezek kikopnak s talan epp abba az egy kezbe fog beleharapni, aki ott marad mellette, hogy etelt adjon neki, mert disznokent is szereti.

Folyt.kov.

2008. július 1., kedd

Egyedul …

Egyik ejszaka Miszissz Elet furcsa trefat uzott velem. Csak arra emlekszem, hogy lefekudtem, a kovetkezo kep mar az, hogy setalok egy erdekes piacon, ahol embereket arultak, ferfiakat es noket egyarant. Elkepedve araszolgattam a sorok kozott, tolem jobbra is es balra is elado emberek ucsorogtek csondben, arra varva, hogy valaki megvasarolja oket. Voltak kozottuk szepek s kevesbe szepek, voltak koverek, sovanyak, feketek, feherek, volt olyan is, akin latszott, hogy megviselte az elet de olyan is volt aki vidaman dudolgatott mikozben sok-sok szempar mustralgatta ot.

Igy jottem-mentem kozottuk tagra nyilt szemekkel, mikor harsany tarsasagra lettem figyelmes, melynek kozeppontjaban egy nagy kalapos, tomott bajuszu, fekete ferfi allt, ujjain furtokben logott az arany, bajsza alatt hofeher fogait megvillantva teli szajjal mosolygott mikor ram nezett s megkerdezte tolem, hogy: “ kisasszonkam, maga milyen csavoembort keres? Jobaratot, szeretot, urat, napszamost, betyarembert? Vagy csak szurke fakot a szekir elibe? Mer’ nalam mindent megtalal a kisasszonka, hisz’ en vagyok Don, aki a ferfiembernek asszonyallatot arul, asszonyallatnak ferfiembert kinal. Latja, ezek is egymasra talaltak”, s en csak akkor vettem eszre, hogy a harsany tarsasag tulajdonkeppen naszmenet s kozuluk mindenki boldog csak az ara nem, mert sutott a szemebol a szomorusag, aracara pedig ra volt irva a mondat: “csak azert, hogy ne legyek egyedul…”

Bevallom elso remuletemben a Miszisszt kerestem a tekintetemmel de sehol nem lattam, majd butan elkezdtem razni a fejem, hogy a Don jojjon ra, en nem akarok vasarolni tole de akkor elkezdett forogni velem az egesz piac, ide-oda lokdostek s kozben visitottak, hogy “elado, o is elado, mindenki megveheto, nem kivetel ezalol o sem”.

Olyan groteszk volt az egesz kep, mint mikor a sotet kozepkorban boszorkanyegetesre gyultek ossze az emberek a vasarteren es boldogan szivtak be a szerencsetlen no ego husanak a szagat, mikozben hangosan orditottak elo-elovillantva elrohadt fogaikat es mocskos kepukre odafagyott a rohej mikor a maglya tetejen allo szerencsetlent elkezdtek nyaldosni a langok.

A szobamban tertem magamhoz, almom teljesen felzaklatott, testem csatakos volt az izzadtsagtol, Miszissz bekesen uldogelt mellettem es csondesen megszolalt: “kit keresel? Jobaratot, szeretot, urat, napszamost, betyarembert? Vagy csak szurke fakot a szeker ele?”

Nehany pillanatnyi gondolkodas utan megtalaltam a valaszt: “jobaratot egy pohar bor melletti beszelgeteshez, szeretot az agyamba, urat a szinhazba, napszamost aki kicsereli az izzot a konyhamban, betyarembert aki neha huncutsaggal tolti meg a hatralevo 20-30 evemet es egy szurke fakot magam melle, mert ketten konnyebb elhuzni a mazsas szekeret, de minderre csak akkor van szuksegem, ha onmagam leszek a fizetseg es ujjongva elfogadnak.”

Folyt.kov.