Egy döglesztő üzenetrögzítő ez az egész. Megőrzi a múltbéli és jelenkori történésekkel kapcsolatos gondolataimat, melyek a lelkemben fogannak, később az agyamban megfogalmazódnak és végül a kezem iderója valamennyit miközben az ajkaim szavakká formálják őket, hogy soha ne feledjem: milyen erős is vagyok valójában.

2009. május 31., vasárnap

8 perc

Az ágyon nyitott könyv könyörög, szinte sóhajt. Áhítja a kezet, mely oldalról-oldalra hozzáér, kívánja a szemet, mely sorról-sorra lemezteleníti, hogy a végén csórén álljon olvasója előtt. 67-es oldal, harmadik bekezdés, első sor, második szó. Innen kell folytatni. Buta szamárfül nélkül is tudja. Arra viszont nem emlékszik, hogy mit ír a 67 oldal, meg a három bekezdés és az első szó. Az alak nem bánja, csöndesen üldögél.
Az asztalon gyertyák égnek, némelyik már teljesen szétfolyt a tartóban, nonfigurativ paraffinlényeket szűlve, melyek nem szuszognak, csak vannak. A gyertya és a tűz szerelmének élettelen gyümölcsei. Lassan az utolsó pislákoló fény is kialszik, a szoba sötétségbe borul. Az alak nem bánja, csöndesen üldögél.
A sötétben szúnyog zizzen. Nőstény. Ételt keres. Szívna az ostoba kúrva. Őrülten köröz a feje mellett, fülébe cinicinimuzsikát zsolozsmázva, majd rátalálva a megfelelő helyre lecsap. Szívókáját bőrébe mártva kéjesen csámcsog a vérén. Az alak nem bánja, csöndesen üldögél.
Odakinn lassan elered az eső. Cseppjei csöndesen verni kezdik az ablakot. Nem erőszakos, inkább dallamos, lágy-langy eső, mely csodás éneket dúdol halkan. Az alak megmoccan. Először szeme rebben, majd keze mozdul. Cigaretta után matat. Öngyújtó fénye lobban, megvilágítva egy pillanatra a szobát, majd újra sötét. Csak a cigaretta parazsa jelzi, hogy van ott valaki. Az alak.
Nagyot szív. Mélyre tüdőzi, s a másodperc töredéke alatt már jólesően eregeti ki a keserű füstöt. Ajka megmozdul, hangszálai rezonálni kezdenek s a szavak megtörik a szoba csöndjét:
- Menni akarok, rohanni, szállni
Latin szeretővel ördögi tangót járni
Nem vágyni, de megkapni akarom
Isten, add ki most 30 évnyi jussom
Mert kell nekem!
Hamutartó után nyúl, meghempergeti benne a cigarettát, majd hamiskásan fölnéz a plafonra, mintha ott lenne az, kihez szól. Arcára nemtörődöm mosolyt varázsol, majd újra szól:
- Cserébe eltűröm, hogy 30 év múlva
Nekem semmit osztogass.
Vállát megvonva ismét hatalmasat szív, a cigaretta parazsa új életre kel, megvilágítva vele szomorkás arcát. Ajkai o betűt formálva komótosan eresztik ki a füstöt, miközben hangszálai rezonálni kezdenek s a szavak, furcsa tónusban újra megtörik a szoba csöndjét.
- Ne játsz az emberbabáddal
Ne bántsd tovább
Porcelánfejéből máris túl sok vér szivárog
Két kezét örök imára kulcsolva
Lábaidnál jót kuncsorog, életért sóvárog.
Szakadjon bennsődben sóhaj
Jótékonyan leheld oda neki
Porcelánfeje legyen újra míves s nem véres
Két kezét feléd ne hiába nyújtsa ki.
Szeme a plafonon pihen, mintha hinné, hogy onnan segítség jöhet. Csönd. Szeme még mindég a plafonon, így a könny, nem az arcán keres utat, hanem halántékán végigcsorogva lassan eltűnik a hajszálai között. Választ vár, de csak az égő cigaretta sercegése felel.
Újabb slukk, újabb tüdőzés. Az arca, mintha csak a cigarettafüsttöl lenne, szempillantás alatt megváltozik. Rafinált, piaci kofaként, olcsó útszéli ringyó módjára kezd beszélni:
- Gyereeeeeeeeeeeeeeeeeee, alkudj meg velem
30 év … aztán tied lesz mindenem
10 év hústtépő, nedvetfakasztó szerelem
20 év míg gyermekemet emberré nevelem
Ez 30 … add ki Istenem
Mert kell nekem!
Hamutartó után nyúl, meghempergeti benne a cigarettát, majd hamiskásan fölnéz a plafonra, mintha ott lenne az, kihez szól. Arcára nemtörődöm mosolyt varázsol, majd újra szól:
- Cserébe eltűröm, hogy 30 év múlva
Nekem semmit osztogass.
Slukk, tüdőzés. Csönd. Nincs válasz. Agya ketyegni kezd. Szinte hallani a szobában, hogy vívódik önmagával, majd vívódásának hangot ad:
- Tudom, dörögsz most odafenn a mennyben
„Vigyázz, ne kísérts meg engem
Ne káromolj, ne istentelenkedj
Nevemet fölöslegesen szádra ne vedd
Mit rádmérek alázatosan fogadd el
A földre dobott kenyeret emeld fel
Az életet mit rádszabtam élned kell
Hogy halálod óráján nyugodtan mehess el”
De ne dörögj Istenem, hisz minden sorom ima
Hitvallás, a benned lévő bizalmam eszenciája
Ezért alkudj meg velem
30 év … add ki Istenem
Mert kell nekem!
Cserébe eltűröm, hogy 30 év múlva
Nekem semmit osztogass.
Csönd. Szemét becsukva üldögél. Egy utolsót szív haldokló cigarettájából, majd egyetlen mozdulattal kegyesen kivégzi a 8 percig parázsló rudacska maradványát. A csikk méltó nyughelyre talál a bűzös hamutálban. Ujjai megmarkolják azt, kicsit odébbteszik. Komótosan kifújja az utolsó füstöt, majd, mint mikor fogadalmat tesz valaki, megszólal:
- A semmiért hozsannát fog zengni megvénhedt ajkam
S ezt látják is majd mind a népek
De mi ketten tudni fogjuk
Hogy a megelőlegezett 30 évért szól a hálaének.
Csönd. Az eső sem dúdol már. Nyaka viszketni kezd, megcsípte egy szúnyog. A büdös kurva. Vakarózva föláll a karosszékből, lámpát gyújt. Összeszedi a gyertyacsonkokat, szemétbe dobja, majd kezében a könyvvel végigdől az ágyon. 67-es oldal, harmadik bekezdés, első sor, második szó. Innen kell folytatni. Buta szamárfűl nélkül is tudja. Arra viszont nem emlékszik, hogy mit ír a 67 oldal, meg a három bekezdés és az első szó.
Visszalapoz az első oldalra és olvasni kezdi az első bekezdés első szavait:
Hol volt, hol nem volt ….