Anya, ugye tobbet nem ...

A minap beleneztem a furdoszobai tukorbe. Persze erosen hiu majom leven nap mint nap tobbszor megejtem eme szertartast de amit akkor lattam, csoppet sem volt kedvemre valo. Az uvegdarab egy feher arcot tukrozott vissza, karikas, csillogasavesztett szemekkel bamultam magamra, az ajkaim szintelenek voltak, hajam akar egy kocbabae …

Sajat magamtol megdobbenve ultem le a furdokad szelere, karomat a mosdo hideg kagylojara tettem, rahajtottam zilalt fejem es elkezdtem keresgelni jol elrejtett emlekeim kozott az anyai olelest, mert kellett … mert odabenn uvoltozott a kismajom, hogy “azanyukamatakarom”.

Kis ido elteltevel ott talaltam magam a regi haznal, vasarnap kora delutan volt. Ugyanaz a terasz, mely meg orizte a vasarnapi ebed illatat, ugyanaz a dal a radioban, ugyanaz az asztal az “irasos” teritovel, ugyanazokkal a keresztrejtvenyekkel es gondosan kihegyezett grafit ceruzakkal, ugyanaz a szek, s a szekben ugyanaz az asszony, az en anyukam, kezeben ugyanazzal a kavescseszevel, szep barna szemeben ugyanazzal a merhetetlen szeretettel mint egykor. Csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en lettem kisse viseltesebb zeke, melyen itt-ott keresztulfujdogalt a szel. Alltam a terasz ajtajaban es gyonyorkodtem a latvanyban, meg levegot sem akartam venni, nehogy megtorjon a varazs, nehogy ismet evekre eltunjon … akkor ramnezett, kezeit felem nyujtotta es ugyanugy mint reg, azt mondta: kismajom, gyere furdeni.

Nem tiltakoztam mint anno, nem feltem, hogy a hab csipni fogja a szemem, boldogan merultem bele a forro vizbe, mellettem ugyanaz a konnymentes gabi sampon, ugyanaz a mintas kinai torolkozo es a hatamon ugyanaz a puha kez, mint egykor. Csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en lettem kisse mocskosabb, mint amilyen egykoron voltam a jatszoter poratol.

Furdes utan puha torolkozokbe csavart, labamra bojtos mamusz kerult es mar benn is voltunk a regi szobaban, ahol ugyanott allt ugyanaz a kisasztal, ugyanazzal a vazaval, a vazaban ugyanazokkal az oszirozsakkal, csondesen lefekudtunk ugyanarra az agyra es o ugyanolyan aggodalommal, ugyanolyan szeretettel, ugyanolyan ovon olelt at. Csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en voltam meggyotort, csak en lettem szoke szeltolobol megfaradt kocbaba .

Fekudtunk az agyon, ugyanazon a parnan, ugyanannak a takaronak a melegeben, en az o vedelmezo karjaiban, ugyanugy mint regen, csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en lettem szoke szeltolobol megfaradt kocababa.

“anya, ugye tobbet nem gyotor meg engem senki?” – kerdeztem tole halkan.

“akarjanak csak meggyotorni, mert az azt jelenti, hogy vagy nagyon jot es jol csinalsz, vagy nagyon rosszat, rosszul. Ha jot, akkor ne emeszd magad, viszont, ha rosszat es rosszul, akkor gyotrodj es keresd a megoldast kismajom” – sugta a fulembe, ugyanugy mint reg, csak en valtoztam meg, csak en oregedtem de az o karjaiban lettem megfaradt kocbababol ismet szoke szeltolo.

Felemeltem a fejem, karom teljesen kihult a porcelankagylotol, beleneztem az undok tukorbe, ugyanaz a falfeher arc, ugyanaz a szintelen szaj, ugyanaz a kocos haj, ugyanazok a sotet karikak de niteni, mekkora szemek es milyen szepen csillognak a megkonnyebbules cseppjeitol, mely cseppektol a megfaradt kocbaba megsemmisulni latszik, visszaadva a teret a huncut szoke szeltolonak.

U.I. Jelentem alassan mar negyedik napja csorog-csopog de talan csak azert, mert minden huncut szoke szeltolo alapjaban veve egy kis bogomasina :)

"... mert vétkesek közt cinkos, aki néma!”

Egyik szamomra kedves ismerosnek korabban meglehetosen gyakran volt kiirva statusba (messenger) a kovetkezo: “van olyan, hogy az embernek nincs eleg kove”. En nem tudom, hogy mire gondolt mikor odarotta gyongybetukkel ezt a sort, de most ellopom tole s magamra huzom, mert nekem most nincs eleg kovem …

Bar nem szoktam uvolteni most megis beleorditom a vilag pofajaba, hogy adjatok koveket a kezembe, mert a sajatjaim elfogytak, valahol utkozben elpotyogtattam oket, arra gondolvan, hogy toleranciaert toleranciat, embersegert emberseget vagy eppenseggel kozonyert kozonyt kapok cserebe, igy soha nem lesz szuksegem kovekre … de a legkemenyebb s legnehezebb granitot adjatok most a kezembe, ne foglalkozzatok azzal, hogy esetleg nem birom el, mert megtanulom cipelni, sot, nem is kell sokaig cipelnem, mert megvan a delikvens, akinek minden kesobbi lelkiismeretfurdalas nelkul betornem vele a fejet.

Barsonyszekes idiotak, dilettans prosztok pusztuljatok s ezegyszer komolyan gondolom a sok ocsmanysagot ami omlik belolem, de pusztuljon mindenki aki eloszor a kepembe mosolyog aztan szembetamad, egjen minden ketkedo, minden alattomos.

Nem, nem vagyok egy igazsag bajnoka s nem is palyazom a cimre de magam kopnem legeloszor szembe, ha engednem, hogy birkak vezessenek az uton, amit sajat magamnak megalmodtam, mert ez az en almom s ebben az alomban sem eddig, sem pedig ezutan nem fog szerepelni egyetlen hatalomehes vagy epp hatalmon levo honatya vagy varosanya.

Miert mondjak, hogy kerjek?

Nem kertem soha, s lam meddig eljutottam en, ne kerjek, hogy most megtegyem, mert a keregeto mar nem en lennek, megolnenek engem s a munkam is megdoglene. Az a munka ami sok-sok evre tekint vissza s nem allitom, hogy en csinalom a legjobban viszont torekszem a jobbra am neha soknak erzem a sorompot ami idegbetegkent villog s elzarja elottem a megvalositasok utjat, melyekkel kicsit elviselhetobbe, szebbe, ertekesebbe tennek …vagy megoriznek valamit ami a megmaradas erdekeben igen fontos szosszenet.

Neha eltunodom azon, hogy mi lenne, ha nem lennek ennyire nyakas majom. Azt hiszem, hogy teglakat pakolgatnek egy epitkezesen, vagy iratokat tologatnek valahol, de nem szarnyalhatna a fantaziam arra gondolva s meggyozodesbol arra gondolva, hogy ezzel kicsi jot teszek es egy bizonyos kozossegnek teszek jot. Francokat varok koszonetet, ettol reg elszoktam, egyebirant sem mentek en eleteket, hogy halasak legyenek nekem. Sok-sok evvel ezelott en voltam “a holgy az utolso sorbol” aki szinpadra vitte Petofit meg az aradi 13-at, hogy a csoresegguek megulhessek nemzeti unnepuket, feszithessenek, zabalhassanak s onelegult pofaval kijelenthessek, hogy mekkorat “alkottunk”. Erdekes modon ma mar tudjak a nevem, pedig nem mutatkoztam be mikor kezet fogtak velem s azt mondtak, hogy “kezitcsokolom, gratulalok kedves” en pedig melyseges undorral bamultam s bamulok bele ma is zsiros pofajukba s kozben arra gondolok, hogy “teged az ostoba nep tett naggya szarhazi, en viszont sajat magam emeltem oda, ahol vagyok”.

Azt szoktak mondani, hogy a politika kurva, s ribanckent abrazoljak tobbnyire a muveszetekben, de, ha o kurva, akkor en szerepbe bujok s meg kurvabb leszek s, ha o bekemenyit s meg kurvabb lesz, akkor rolam mint kurvarol csak szuperlativuszokban lehet majd beszelni s elobb-utobb a ket kurva leul majd targyalni arrol, hogy kinek hol a kijelolt helye, kinek milyen garni szallo jut s, hogy ki mit tud. A kozigazgatast meghagyom a festett ribancnak de kurva a szinhazba nem valo!!!

En nem akarom megvaltani a vilagot, nem szeretnek palcat torni senki feje folott, viszont meguntam, hogy marionette legyek olyan emberek kezeben akik egy egyszeru kesztyus babbal sem boldogulnak, ezert aztan kedves baratom hetfon osszemeri erejet a ket kurva s barmi is legyen a vegkimenetele ennek a szamomra kicsit sem kedves ugynek, megsugom, hogy a szinhazat akkor is imadni fogom, ha mar nem dolgozom benne s a gyerekek is kedvesek maradnak szamomra eppannyira mint mikor foglalkoztam veluk es tudom, hogy en is nekik, mert van amibe a legkivalobb kurva sem szolhat bele. Vagyis, akar igy, akar ugy alakulnak a dolgok, itt egyetlen majom nyer: en :)

u.i. kicsit rostellem magam a fenti iras idefroccsenteseert, de meglehetosen nehez napom volt s talan, ha nem irom ki magambol, akkor hetfon mar nem lesz kivel viaskodjanak a "nagyok" mert ilyen fiatalon elvisz az infarktus s ezt ugye senki nem szeretne :)
szoval nehezen ugyan de kinyogok egy elnezes-t az obszcen szavak miatt.