makogások

Egy döglesztő üzenetrögzítő ez az egész. Megőrzi a múltbéli és jelenkori történésekkel kapcsolatos gondolataimat, melyek a lelkemben fogannak, később az agyamban megfogalmazódnak és végül a kezem iderója valamennyit miközben az ajkaim szavakká formálják őket, hogy soha ne feledjem: milyen erős is vagyok valójában.

2010. október 25., hétfő

:)

kicsi fán ül kicsi lány
kicsi lábán kis topán
kicsi ajkán apró szavak
halld miképpen szólanának:

kicsi világ, sok a baj
sok a bajban sok a jajj
sok a jajjban sok a könny
sok a könnyben nincs öröm

elsimítnám én a bajt
ne okozzon sok-sok jajjt
ne szülessen sok sok könny
kinek kell bánatözön?

jól felfújnám magamat
míg a bensőm szétszakad
ráfújnék a gondra, bajra
hessenjen csak jobbra-balra.

ne emésszen többé senkit
ne egye emberek lelkit
egyen gonoszt, egyen léhát
hagyja már az áldott párát (hogy)

szusszanjon és lélegezzen
teliszájjal nevetgéljen
játsszon főzőst, orvososdit
nem mindig csak könnyezősdit.

meglásd világ, megcsinálom
ha nem most, majd jövő nyáron
bekopogok én Istenhez
s előadom nagy tervemet.

nagyot néz majd, tudom, érzem
segítni fog, én nem kétlem
és akkor majd minden jó lesz
ezeréves vigasság lesz.

kicsi világ, semmi baj
semmi bajban semmi jajj
semmi jajjban semmi könny
semmi könnyben sok öröm.

kicsi fán ül kicsi lány
kicsi lábán kis topán
kis fejében a gondolat
mint kiscsikó átszaladt.

2009. június 6., szombat

hol kezdődik a nap és hol ér véget az éjszaka?

Ezsvány (mert mindenki csak így szólította) kelletlenül állt fel a karosszékből, nagyot sóhajtott és elslattyogott a fürdőszobáig. Benyitott az illatos helységbe, lassan vetkőzni kezdett majd nyugodtan beállt a zuhany alá és mosni kezdte magát. Az esti zuhanynál nincs jobb – gondolta – van benne valami finom, valami álmosító, valami megnyugtató, hiszen vége van a napnak, túléltük ezt is. Néhány pillanatig csak állt es hagyta, hogy a forró víz teljesen magáévá tegye, majd elfordította a csapot és komótosan törölközni kezdett. Belenézett a tükörbe, kezével végigsimított borostás állán. Még elviselhető öregfiú – mondta a tükörképének majd fésű után nyúlt és hátrasimította itt-ott őszülő haját. Egy csiga lassúságával visszasétált a nappaliba és túrni kezdett a fotelben lévő ruhahalomban. Előhalászta kopott farmernadrágját, unottan megrázta – én így vasalok – mormogta hamiskás mosollyal. Magára rángatta a farmert, cipzárját egyetlen fárfias mozdulattal felhúzta, gombját begombolta, derékövét becsatolta. Újra túrni kezdett a kupac ruhában. Ez az ing jó lesz, már csak egy zokni kell – morogta bosszúsan miközben lassan teljesen felöltözött. Vászoncipőbe bújt és rágyújtott egy cigire. Ránézett az órájára és fejében a piros izzó megvillant – Ezsvány, Ezsvány menni kell. Hatalmasat szívott a bagóból, majd szájában felejtve orrán füstöt eregetve a kulcscsomója után nyúlt és kilépett a bejárati ajtón, melyet hatalmas robajjal becsapott maga után. Elindult lefelé a lépcsőn. Már a második emelet pihenőjénél járt mikor valami furcsát észlelt – mp3 – csapott a homlokára, majd visszafordult. Kulcs fordúlt, zár kattant, mp3-as lejátszó marokra fog, ajtó dörren, ő ismet az órájára nézett és fejében a piros izzó veszettül elkezdett villogni – Ezsvány, meló, meló, meló, meló …. Melódia – mosolyodott el és fülébe nyomva az apró zenegép kis fülhallgatóit kilépett az utcára. Csak a zene van – duruzsolta fülébe Charlie, miközben elhaladt a kivilágított kirakatok előtt. Szép ez a város így este, nem látni a sok szemetet, sem a sétálókat, sem pedig a sétálók által eldobottakat – morfondírozott magában és megállt a jelzőlámpánál. Mi a fasznak állok itt, mikor egyetlen autó sem jön – hasított belé a gondolat s abban a pillanatban feltünt egy fekete BMW, melynek berregő motorja megtörte az utca csöndjét de egy pillanat alatt tova is suhant. Az utca ismét hallgatásba burkolózott, a lámpa zöldre váltott s ő szépen átsétált a zebrán. BMW – szuszogta halkan – halálosan szép, soha nem lesz ilyenem – húzta el a száját – de nem is kell. A bogár, az az igazi járgány, ha lenne, benne laknék – röhögött fel hangosan. Fülébe új dal szólt. Házibuli nálam – recsegte Charlie, - jaja, lesz nálam is házibuli ma éjjel – recsegte ő és belépett egy kapualjba. Végigment egy rövid folyósón majd megállt az egyetlen ajtó előtt. Kezét rátette a kilincsre és benyitott. Kellemes, megszokott illat fogadta valamennyi dohányszaggal vegyítve. Dohány – jutott eszébe s már füstölt is, miközben az asztalon lévő újságokat lapozta. Elnyomta a cigit és órájára nézett. Fejében a piros lámpa már veszettül villogott – show time – mondta ki hangosan és belépett egy nyomasztó helységbe.
Pontosan éjfélt ütött az óra, mikor beült a mikrofon mögé, fejére tette a fülest, egyet klikkelt és felhangzott a szignál:
109 egész 5 - Utópia rádió, buta slágerek nélkül. Beszélgess utóPistával. Hívd most a nullanulla-nullakettő-harminc-kettőötvenhatos telefonszámon, ha fáj, ha jó, ha kínoz, ha gyötör, ha meleg, ha hideg és akkor is, ha langyos. 109 egész 5 - Utópia rádió, buta slágerek nélkül utóPistával.
Azigen, hívjatok csak – mosolyodott el, miközben Marvin Gaye nagy slágerét hallgatta és dúdolta is – lets get it on – mormolta maga elé és a lába ütni kezdte a ritmust, végigbulizta a dalt. On air – villogott a fejében az izzó, egyetlen mozdulattal fellökte a mikrofon potméterét és markáns hangon belebúgott a gömbbe
- Szép estét álmatlanok. Az Utópia rádió buta slágerektől mentes utópisztikus műsorát halljátok utóPistával. Ha nincs jobb dolgotok, akkor tartsatok velem a következő négy órában. Ha beszélgetnétek, de épp nincs kéznél a lelki szemetesládátok, akkor hívjatok a nullanulla-nullakettő-harminc-kettőötvenhatos telefonszámon. Amíg tárcsáztok következzen egy felvétel Ennio Morriconetol. Az öreget senkinek nem kell bemutatni és talán sokan láttátok is azt a filmet melynek betétdalát hamarosan meghallgatjuk. A film nem más mint az Óceánjáró zongorista, a dal címe pedig, La legenda del pianista.
Mikrofon potmétere lehúz. Kényelmesen elhelyezkedett a székében és várt. Öreg róka, tudta mivel lehet befolyásolni a magányos, álmatlan hallgatókat. A dal megtette hatását, megcsörrent a telefon. Potméterek fel és máris adásban voltak. Vékony női hang, talán kislány szólalt meg a vonal túlsó végén
- Elhagyott a szerelmem, meg akarok halni – vinnyogta.
- Szép estét neked is. Komolyan gondolod, hogy a halál megoldást jelentene a problémádra? Mert, ha igen, akkor rajta, ne habozz. Az ember nyilván azt az utat választja, amit ő jónak lát és könnyűnek. Te a halál hidegségét akarod párodul a nap melege helyett, szüleid szerető karjait eldobod valami nihilért, amiről azt sem tudod, hogy milyen. Tedd meg, de tudd, hogy onnan nincs visszaút. Esélyed sem lesz a szerelemre, ráadásul azt a srácot sem kapod vissza, aki miatt megtennéd. Tedd meg, de előtte gondold végig, hogy érdemes-e felcserélni a szépet, csúnyát, fájót, jólesőt, a kínzót a semmire.
A vinnyogónak nemigen tetszett amit hallott, mert nem felelt, csak a telefon búgása jelezte, hogy már nincs vonalban.
Kretén kispicsa – gondolta magában, majd a nyertes tökéletes nyugalmával megszólalt
- Kislány, ha hallgatsz még, akkor jól figyelj, az élet szép, ne dobd el. Veszíteni tudni kell, harcolni pedig meg kell tanulni, ha ügyesen harcolsz, örök nyertes leszel, de egy halott már nemigen bírja felvenni a harcot. Szóljon most csak neked Alanis Morisette City of Angels című dala, bőgd ki magad s holnaptól mehet a harc. Ne feledd, a tökéletes világ csak utópia.
Ti pedig kedves álmatlanok a továbbiakban is hívhattok a nullanulla-nullakettő-harminc-kettőötvenhatos telefonszámon.
Potméter lehúz Alanis hangja megszólal a fülesben, benne pedig abban a pillanatban megfogalmazódott a bagó utáni vágy. Letette a fülest, kiment a kissé nyomasztó helységből és cigarettára gyújtott. Lassan, gondolataiba mélyedve eregette ki a füstöt mikor megcsörrent a telefon. A rohadt életbe – gondolta magában, de egyetlen szökkenéssel a helyén termett. A vonalban egy idősebb férfihang szólalt meg
- Jó estét utóPista. Különös, talán nem is ideillő problémám van, amiről nehéz beszélni egy magamfajta korosabb embernek. 25 éve élek boldog házasságban, van kis ház, nagy gyerekek, szép feleség és kevés szex. Van rohanás, van stressz és sok meló valamint kevés szex. Normális, hogy egy közel 60 éves férfi még most is épp annyira kívánja a feleségét mint tinédzser korában?
- Helló álmatlan. Gratulálok a kis házhoz, a nagy gyerekekhez, a szép feleséghez és sajnálom a kevés szexszet. A kérdésedre a válaszom igen, teljesen normális. A szex megszépíti a testet és a lelket, ezt nem én mondom, hanem szexuálpszichológusok allítják. Én nem vagyok ilyen okos – mondta s közben halkan felnevetett majd folytatta – nemrégiben olvastam egy német házaspárról, akik boldogan éltek egymás oldalán, csak közben ellaposodott a házaséletük. Mikor erre rádöbbentek megfogadták egymásnak, hogy egy éven keresztül minden nap szeretkezni fognak. Megtették. Állításuk szerint boldogabbak mint valaha, kapcsolatuk biztosabb alapokon áll mint bármikor. Bármennyire is elfoglaltak vagytok, szánjatok egymásra időt, a nap 24 órájából lopjatok el egyet, ami csak a kettőtöké, mikor csak egymást szeretitek. Nem a gyerekeket, hiszen ők már felnőttek, nem a kutyát, hidd el, ő jól megvan nélkületek a gumicsirkéjével. Ok?
Az álmatlan egy viszhallal kísért okéval elköszönt. Talán már szexel is – gondolta, de nem volt sok ideje a házaspárral törődni, mert ismét megcsörrent a telefon
- Helló helló, Lacika vagyok. Hallod, hallod, berúgtam és nagyon jó nekem most. Hallod, kirúgott a nőm én meg jól berúgtam. Király a műsorod. Hallod a haverokkal iszogatok s arra gondoltunk, hogy felhívunk. Jo mi?
Mnaa, a ma éjjel ügyeletes részeg is rámtalált – gondolta magában s felröhögött majd megszólalt
- Helló Lacika, királyok vagytok, hö hö. Igyál még egy sört és fogd rá utóPistára. Rásegítek egy dallal. Fonográf, lökd ide a sört. Aztán csak okosan. Viszhall – zárta rövidre. Potméter le, zene indul, füles le, láb moccan s ő máris bagózott. Reggel el kell mennem anyámhoz, rohadt egy ember vagyok, nem látogattam meg két hete – tűnődött szótlanúl – pfiha ez a 60-as pasi nem volt semmi, vajon mennyit szexelhet? Hetente egyszer, havonta? Uuhhh, talán évente néhányszor. Szar lehet neki. Neki? És én? Babám, úgy elmentél vissza sem néztél, pedig a szex jó volt veled, és más is, csak ugye a rohanás, a stressz. Franc, ugyanazt csináltam amit a fickó. Grat Ezsvány, bingó, jó reggelt – húzta keserves mosolyra száját, majd mintha a pokolból szólna, meghallotta a telefont. Kellemes, őszintének tűnő, szomorú hang szólt bele a kagylóba
- Meghalt az édesanyám, ma temettük el. Teljesen egyedül maradtam. Olyan sokmindent el kellett volna mondanom neki.
- Akkor mondd el – szólalt meg ő – hidd el, hall téged. A halállal isten csak az egyik tenyeréből a másikba helyez bennünket, nem süketít meg minket. Míg hiszed, hogy hall téged édesanyád, addig élni fog.
- Te őszintén hiszed ezt Pista? Hiszed, hogy látni fogja az unokáját akit a szívem alatt hordok? Hiszed, hogy ezután is úgy segít majd nekem mint eddig? Hogy ellát tanácsokkal, melyeket vagy megfogadok, vagy nem, de jó, hogy vannak? Hiszed, hogy hallani fogom a hangját olyan messziről? Hogy érzem majd a símogatását? Te mindezt elhiszed?
- Figyelj szomorú álmatlan, mindenki azt hisz és azt érez, amit akar. Igen, én hiszem, hogy látnak minket, hogy ugyanúgy, vagy még jobban vigyáznak ránk, hogy ők rakosgatják egymás után a lábainkat óvatosan, hogy ne botoljunk meg. Hiszem, hogy, ha elesünk, akkor ők nyújtanak segítő kezet, hogy ismét felállhassunk. Egy édesanya örökké édesanya marad.
- De nekem annyira fáj és én annyira félek attól az élettől amelyben ő nincs benne. Miért velünk történt Pista, miért velünk?
- Előbbutóbb mindenkivel megtörténik. Ez így van rendjen, mint ahogyan az is, hogy fáj. Természetes, hogy fáj. Elvágták életed filmjét, leállt a vetítő. Fogd meg szépen a tekercset, ragaszd össze és indítsd újra a gépet. Hidd el, újraindul és tökéletesen fog működni.
- Én nem tudom, nem hiszem… – tört ki hangos zokogásban az árván maradt nő, majd a vonal búgása jelezte, hogy letette a telefont.
Nem volt ideje gondolkodni, mert ismét megcsörrent a készülék. Egy mozdulat s máris adásban volt.
- Helló Pista. Ádám vagyok, 10 perce született meg az első fiam, 3770 gramm és 46 centi. Hallod Pista, az én gyerekem, gyönyörű baba, egészséges és mert azt mondják, hogy fiú születésekor szivart kell szívni, hát épp azt teszem – szólt bele a kagylóba egy önfeledt férfihang.
- Gratulálunk a kissráchoz, bízunk benne, hogy jó apja leszel. Legyen benne sok örömötök. Jó egészséget kívánunk mind a babának mind pedig az édesanyának. – zárta ismét rövidre a beszélgetést. Most következzen egy kis zene minden álmatlannak – nyögte bele a mikrofonba, majd egy klikk után felállt és kiment a bagós helységbe.
Fáradt vagyok – gondolta s pénz után matatott a zsebében. Némi apróval a kezében egy sarokban álló kávéautomatához lépett, beledobálta a pénzt. A gép búgni kezdett és kidobott egy papírpoharat melybe lassan csorogni kezdett a forró fekete. Rágyújtott egy cigarettára, kezébe vette a gőzölgő kávét és belehuppant egy karosszékbe. Ránézett a telefonra és hangosan megszólalt – ne hívjatok most, nekem is vannak gondjaim csak épp utóPistám nincs, akinek elmondhatnám őket. Én megbírkózom velük, ti miért nem teszitek basszameg?
Arcán kissé dühös mosoly jelent meg, nagyot kortyolt a kávéból, majd már nem hangosan, hanem gondolatban folytatta – születés, halál, szerelmi bánat, szex nélküli házasélet. A ma este sem volt rossz éééééés még nincs vége. Apropó, vége. Mennyi lehet az idő?
Az órájára nézett. - Fél négy, máma már nem hasad tovább, nem lesz több hívás. Fél óra s mehetek – tűnődött csöndesen és akkor, csak, hogy romba dőljön a teóriája megcsörrent a telefon. Egyetlen kortyintással kiitta maradék kávéját, elnyomta a füstölgő cigarettát s máris a mikrofon mögött üldogélt.
Félelmetesen nyugodt idős férfihang szólalt meg, olyan, mint a magyar népmesék narrátora. Az álmatlan korát nem tudta pontosan megállapítani, de jócskán 70-en túl járhatott.
- Jó estét fiam. Két kérdesem lenne magához. Tudja, minden éjjel hallgatom a műsorát. Hallottam a nagymama búcsúját halott kisunokájától, hallottam a minap a rákbeteg édesanya panaszát, az akasztott fiú testvérének szavait. Mikor a nagymama búcsúzott, akkor a maga hangja sem volt mindenféle érzelemtől mentes. Mondja fiam, hogy bírja ezt lélekkel? Magának van utóPistája?
Ezsvány egy pillanatig úgy gondolta, hogy tudni fogja a választ. Ajkai betűket próbáltak formálni, de a torkán nem jött ki hang. Fáradt agya nem továbbított használható jeleket. Ugyanakkor érezte, hogy a válaszhoz szükséges jelek nem csak az agyából kell elindúljanak, hanem valahonnan a mellkasából. Viszont ezeket a csatornákat már rég zárolta. A pillanat töredéke alatt felfogta hogy megfordlt a kocka. Akasztják a hóhért – gondolta majd erőltetett hangon megszólalt.
- Jó estét álmatlan. Rövid leszek. Hogy, hogy bírom lélekkel azt nem tudom. Ha tudnám, talán nem lennék itt. UtóPistám az nincs, magam rendezem a dolgaimat magammal. Van, hogy rosszul döntök, annak én iszom meg a levét, mint, ahogyan én aratom le a sikeres döntéseim gyümölcseit is. UtóPista csak utópia, érdemben nem adok tanácsot senkinek. Én magam csak meghallgatok. Olykor nagyon sokat jelent, máskor semmit, de belőlem ennyi telik. Sok ember van, aki az ismeretlenség fátyla alatt könnyebben beszél, miért vonnánk meg ezt tőlük?
- Értelek fiam. Tudod én 74 éves vagyok. A feleségem évekkel ezelőtt elment, a gyermekeink kirepültek, szétszéledtek a nagyvilágban. Egyedül maradtam a könyveimmel, a keresztrejtvényeimmel. Nem jó egyedül. Napról-napra jobban érzem, hogy hív a feleségem.
UtóPista tudta, hogy a kocka visszaadta a szerepét.
- Tudni fogja, hogy mikor kell mennie – mondta röviden.
- Igen, tudni fogom – válaszolta az öreg álmatlan, majd folytatta – köszönöm fiam, minden jót neked – szólt csöndesen és letette a kagylót.
- Önnek is álmatlan – súgta bele a mikrofonba, majd a profi tökéletes nyugalmával folytatta – ezzel, mára búcsúzom. Vigyázzanak magukra, hiszen a világ csak önökkel együtt teljes. UtóPista műsorát hallották az Utópia Rádióban. Nyugodalmas jó éjszakát minden álmatlannak a holnapi viszonthallásig.
Potméter lehúz, Prince hangja felcsendül a fülesben. Purple rain – mekkora dal, gondolta és egyetlen mozdulattal levette a fülhallgatót. A külső helységben már várta a cigarettája. Kihúzott egyet a dobozból és füstölni kezdett. Szájában a bagóval bement a duplanullába. Dolga végeztével kezet mosott és belenézett a tükörbe. Redi – húzta el a száját és csukta be maga mögött az ajtót. Felkapta a bőrkabátját és kiviharzott a nyári éjszakába.
Szép ez a város így este, nem látni a sok szemetet, sem a sétálókat, sem pedig a sétálók által eldobottakat – morfondírozott magában és megállt a jelzőlámpánál. Mi a fasznak állok itt, mikor egyetlen autó sem jön – hasított belé a gondolat s abban a pillanatban feltünt egy fekete BMW, melynek berregő motorja megtörte az utca csöndjét de egy pillanat alatt tova is suhant. Az utca ismét hallgatásba burkolózott, a lámpa zöldre váltott s ő szépen átsétált a zebrán. BMW – szuszogta halkan – halálosan szép, soha nem lesz ilyenem – húzta el a száját – de nem is kell. A bogár, az az igazi járgány, ha lenne benne laknék – röhögött fel hangosan. Fülébe új dal szólt. Házibuli nálam – recsegte Charlie, - jaja, lesz nálam is házibuli ma éjjel – recsegte ő és belépett egy kapualjba. Végigment egy rövid folyosón majd megállt az egyetlen ajtó előtt. Kezét rátette a kilincsre és benyitott…
Aznap reggel kicsit csatakosan ébredt. Furcsát álmodott, de nem emlékezett rá. Felkászálódott az ágyból, a konyhába ment. Kávéfilter után matatott a polcon, megtöltötte majd bekapcsolta a kávéfőzőt. A bejárati ajtóhoz ment és a postládából kivette az újságot. Egyetlen pillantást sem vetve a napilapra visszaslattyogott a konyhába, melyet finom kávéillat töltött meg. Kikapcsolta a kávéfőzőt, öntött magának a feketéből, majd az újsággal a hóna alatt bement a nappaliba. El kell mennem anyámhoz. Rohadt egy ember vagyok, két hete nem látogattam meg – gondolta miközben kiterítette a lapot. Nagyot kortyolt a gőzölgő italból és olvasni kezdte a címlapot. Öngyilkosság a Rózsa utcában – üvöltötte a szalagcím.
„Ma hajnalban a Rózsa utca 3-as szám alatt felakasztva találták özvegy K. Dezsőt. Búcsúlevelében, melyet rádiójának támasztva találtak meg, csak ennyi állt: tudtam, hogy mikor kell mennem.”
Kirázta a hideg miközben olvasta a hírt. Ismét nagyot kortyolt a kávéból. Az újságot az asztalon hagyva a f-rdőszobába ment. Beállt a zuhany alá és megeresztette a csapot. Szeretem a reggeli zuhanyt – tűnődött magában – van benne valami jó, végetért egy éjszaka. Túléltük ezt is. Kezdődhet egy új nap.

2009. május 31., vasárnap

8 perc

Az ágyon nyitott könyv könyörög, szinte sóhajt. Áhítja a kezet, mely oldalról-oldalra hozzáér, kívánja a szemet, mely sorról-sorra lemezteleníti, hogy a végén csórén álljon olvasója előtt. 67-es oldal, harmadik bekezdés, első sor, második szó. Innen kell folytatni. Buta szamárfül nélkül is tudja. Arra viszont nem emlékszik, hogy mit ír a 67 oldal, meg a három bekezdés és az első szó. Az alak nem bánja, csöndesen üldögél.
Az asztalon gyertyák égnek, némelyik már teljesen szétfolyt a tartóban, nonfigurativ paraffinlényeket szűlve, melyek nem szuszognak, csak vannak. A gyertya és a tűz szerelmének élettelen gyümölcsei. Lassan az utolsó pislákoló fény is kialszik, a szoba sötétségbe borul. Az alak nem bánja, csöndesen üldögél.
A sötétben szúnyog zizzen. Nőstény. Ételt keres. Szívna az ostoba kúrva. Őrülten köröz a feje mellett, fülébe cinicinimuzsikát zsolozsmázva, majd rátalálva a megfelelő helyre lecsap. Szívókáját bőrébe mártva kéjesen csámcsog a vérén. Az alak nem bánja, csöndesen üldögél.
Odakinn lassan elered az eső. Cseppjei csöndesen verni kezdik az ablakot. Nem erőszakos, inkább dallamos, lágy-langy eső, mely csodás éneket dúdol halkan. Az alak megmoccan. Először szeme rebben, majd keze mozdul. Cigaretta után matat. Öngyújtó fénye lobban, megvilágítva egy pillanatra a szobát, majd újra sötét. Csak a cigaretta parazsa jelzi, hogy van ott valaki. Az alak.
Nagyot szív. Mélyre tüdőzi, s a másodperc töredéke alatt már jólesően eregeti ki a keserű füstöt. Ajka megmozdul, hangszálai rezonálni kezdenek s a szavak megtörik a szoba csöndjét:
- Menni akarok, rohanni, szállni
Latin szeretővel ördögi tangót járni
Nem vágyni, de megkapni akarom
Isten, add ki most 30 évnyi jussom
Mert kell nekem!
Hamutartó után nyúl, meghempergeti benne a cigarettát, majd hamiskásan fölnéz a plafonra, mintha ott lenne az, kihez szól. Arcára nemtörődöm mosolyt varázsol, majd újra szól:
- Cserébe eltűröm, hogy 30 év múlva
Nekem semmit osztogass.
Vállát megvonva ismét hatalmasat szív, a cigaretta parazsa új életre kel, megvilágítva vele szomorkás arcát. Ajkai o betűt formálva komótosan eresztik ki a füstöt, miközben hangszálai rezonálni kezdenek s a szavak, furcsa tónusban újra megtörik a szoba csöndjét.
- Ne játsz az emberbabáddal
Ne bántsd tovább
Porcelánfejéből máris túl sok vér szivárog
Két kezét örök imára kulcsolva
Lábaidnál jót kuncsorog, életért sóvárog.
Szakadjon bennsődben sóhaj
Jótékonyan leheld oda neki
Porcelánfeje legyen újra míves s nem véres
Két kezét feléd ne hiába nyújtsa ki.
Szeme a plafonon pihen, mintha hinné, hogy onnan segítség jöhet. Csönd. Szeme még mindég a plafonon, így a könny, nem az arcán keres utat, hanem halántékán végigcsorogva lassan eltűnik a hajszálai között. Választ vár, de csak az égő cigaretta sercegése felel.
Újabb slukk, újabb tüdőzés. Az arca, mintha csak a cigarettafüsttöl lenne, szempillantás alatt megváltozik. Rafinált, piaci kofaként, olcsó útszéli ringyó módjára kezd beszélni:
- Gyereeeeeeeeeeeeeeeeeee, alkudj meg velem
30 év … aztán tied lesz mindenem
10 év hústtépő, nedvetfakasztó szerelem
20 év míg gyermekemet emberré nevelem
Ez 30 … add ki Istenem
Mert kell nekem!
Hamutartó után nyúl, meghempergeti benne a cigarettát, majd hamiskásan fölnéz a plafonra, mintha ott lenne az, kihez szól. Arcára nemtörődöm mosolyt varázsol, majd újra szól:
- Cserébe eltűröm, hogy 30 év múlva
Nekem semmit osztogass.
Slukk, tüdőzés. Csönd. Nincs válasz. Agya ketyegni kezd. Szinte hallani a szobában, hogy vívódik önmagával, majd vívódásának hangot ad:
- Tudom, dörögsz most odafenn a mennyben
„Vigyázz, ne kísérts meg engem
Ne káromolj, ne istentelenkedj
Nevemet fölöslegesen szádra ne vedd
Mit rádmérek alázatosan fogadd el
A földre dobott kenyeret emeld fel
Az életet mit rádszabtam élned kell
Hogy halálod óráján nyugodtan mehess el”
De ne dörögj Istenem, hisz minden sorom ima
Hitvallás, a benned lévő bizalmam eszenciája
Ezért alkudj meg velem
30 év … add ki Istenem
Mert kell nekem!
Cserébe eltűröm, hogy 30 év múlva
Nekem semmit osztogass.
Csönd. Szemét becsukva üldögél. Egy utolsót szív haldokló cigarettájából, majd egyetlen mozdulattal kegyesen kivégzi a 8 percig parázsló rudacska maradványát. A csikk méltó nyughelyre talál a bűzös hamutálban. Ujjai megmarkolják azt, kicsit odébbteszik. Komótosan kifújja az utolsó füstöt, majd, mint mikor fogadalmat tesz valaki, megszólal:
- A semmiért hozsannát fog zengni megvénhedt ajkam
S ezt látják is majd mind a népek
De mi ketten tudni fogjuk
Hogy a megelőlegezett 30 évért szól a hálaének.
Csönd. Az eső sem dúdol már. Nyaka viszketni kezd, megcsípte egy szúnyog. A büdös kurva. Vakarózva föláll a karosszékből, lámpát gyújt. Összeszedi a gyertyacsonkokat, szemétbe dobja, majd kezében a könyvvel végigdől az ágyon. 67-es oldal, harmadik bekezdés, első sor, második szó. Innen kell folytatni. Buta szamárfűl nélkül is tudja. Arra viszont nem emlékszik, hogy mit ír a 67 oldal, meg a három bekezdés és az első szó.
Visszalapoz az első oldalra és olvasni kezdi az első bekezdés első szavait:
Hol volt, hol nem volt ….

2009. április 12., vasárnap

Húsvét

Elég későre jár s az én agyam dolgozik. Nyugtalan. Ilyenkor kapóra jön a blog, hiszen szólni nincs kihez, de az ember lánya mondaná, suttogná, sikítaná a buta kis gondolatait.
A nyitott ablakon át, fiatalok visítozását hallom, pedig éjfél van. Jól érzik magukat. Akár irigykedhetnék is, valami miatt mégsem teszem. Ők a hangoskodást választották, én a csöndet. Mindenki maga dönt. Ők nem hiszem, hogy eltűnődnek azon, hogy pogányok-e vagy sem, illetve azon, hogy hol kezdődik a pogányság? Én igen. Épp ez nyugtalanít.
Hitetlen vagyok-e, ha megkérdőjelezem Isten bizonyos döntéseit, ugyanakkor tisztelem Jézust? Hitetlen vagyok-e, ha megannyiszor hálát adok Istennek mikor átsegít a zökkenőkön, ám nem megyek el a templomba határtalan felszínességgel, mások előtt őt imádni? Hitetlen cselekedet őszinte könnyeket hullajtani Krisztus kálváriáját olvasva és haragudni Istenre, amiért hagyta szeretett fiát annyit szenvedni és istenkáromlás-e az amit én most csinálok?
Nem szeretném Isten káromolni, mert félek tőle de annyi miért van bennem amire sosem kapok választ, annyi fölösleges miért, hogy felvetődik bennem a kérdés, hiszek-e maradéktalanul? Nekem kiskoromban azt mondták, hogy el kell fogadnunk a döntést, akkor is, ha rossz, mert csak akkor válunk igazi keresztényekké. Ezekszerint, kicsit talán radikálisan, de Isten előtt azok az igaz emberek akik csöndesen belenyugszanak a sorsukba és semmit nem tesznek annak jobbá, szebbé tétele érdekében.
Nemrégiben valaki lepogányozott, azóta van bennem tüske, hiszen, ha ő valóban istenhívő, akkor nem mond ilyet. Miért gondolom én azt, hogy nem az teszi igazzá az embert Isten előtt, hogy mennyit forgatja az írást és milyen vehemenciával beszél róla, mint inkább az, hogy otthon a 4 fal között, hányszor ad hálát azért, mert él az édesapja, a nővére, vagy egészségesek a keresztgyerekei?
Ha Isten jó és belénk lát, akkor megérti azt is, hogy a sok miértet és a kétséget a fájdalom szüli, az a határtalan fájdalom amit ő mért ránk. Biztosan okkal fájunk, hogy később nagyon jó legyen nekünk, de az ember nem szeret fájni és akkor jönnek a miértek.
Jézus is fájt szerintem akkor a Gecsemáné kertben és biztosan voltak kétségei is, hiszen anya szűlte, neki is megvoltak a maga miértjei. Választ Ő sem kapott rájuk, mégis cipelte másnap a keresztet.
Eszembe sem jut magam hozzá hasonlítani, de valahogy én is így vagyok ezzel. Megvannak a buta kis miértjeim és, bár sokkal-sokkal kisebb kereszttel, de én magam is bóklászom a saját Golgotámra. Az én életem, az én passióm. A vége ugyanaz lesz, csak nem ugyanúgy és nem ugyanazért.
Vagyis mégsem vagyok annyira rossz és hitetlen, maximum emberinek nevezném magam és gyarlónak.
Most pedig, ömlengésem végén be kell ismernem, hogy, mint minden magányos embert, engem is megviselnek az ünnepek. Ilyenkor túl sok a csönd.
A hétköznapok csöndjét megtöri a munka, a robot, viszont az ünnep csöndjét csak saját kusza kis gondolataink törik meg, melyektől olykor még csöndesebbekké leszünk, csakhogy én nem tudom, lehetek-e ennél csöndesebb?
Mostanság a mindennapokban sem vagyok túl harsány, ismét bezárkóztam és nehezen nyitok ajtót, keveset mosolygok, nem sok mindennek tudok örülni. Már tudom, periodikusan jelentkezik nálam ez a tünet. El fog múlni, csak azt nem tudom mikor. Köze nincs a depresszióhoz, inkább arról van szó, hogy unom a céltalan bolyongást és a semmitmondó fecsegést.
… s, ha lassan elfelednek, hát feledjenek. Én is szeretnék feledni, kapcsolatokat mélyre temetni, sírjukra virágot nem vinni, könnyet arra nem elpocsékolni. Csakhogy íly könnyen feledni nem tudok, kapcsolataim temetőjébe máig kijárok, sírjaimra teszek szál virágot s onnan egyre csöndesebben figyelem az engem körbekaroló szép nagy világot.

Békés ünnepet mindenkinek.

2009. március 3., kedd

Gondolatábécé

Annyit akarok amennyit.
Amennyiből akármennyit
Akárhol, akárkinek adni
Amim van, s nem tőle elvenni

Átkozott ábrándok ábrája
Átfonja álhatatosságom
Ámde ábrázatom álcája
Árván hull alá midőn önmagam feltárom.

Búsan bénán billeg baloldalam
Bennem bárgyú béke baktat
Bájos bigyóm befogadja
Böjtje meglesz ennek, mert a harc az, mi laktat.

Cefet cafat cifraságnak
Cudar céltábláján
Cenzúrázott cinege
Célkeresztben én ülök, tudod-e?

Csilingelő csillagok csaljatok csókokat
Csippentsetek csillámot csöndesen
Csóré csöppem csinálhasson csodákat
Csakhogy a világmindenség az övé lehessen.

Durva duhaj dőljön, dögöljön
Derekamon dínom-dánom delel
Délibáb derengjen, dob dübörögjön
De némaságom hidd el, ha nem akar, nem felel.

Ezüst erkölcs, ereket emészt
Ezer esztendeje erre
Eltolva egy emberi egészt
Egészséges arany erkölcsöt eltemetve.

Érik és éppúgy évül évente
Értékelve élhető életet
Énem ékes éneke
És megviselve is keresi a szebb végzetet.

Foltokban furcsa fényesség
Fáradt fejemre folyik
Fennvalóm felelősségteljessége
Fikarcnyit, megvallom kielégít.

Gordonka gondoláz gondolataimon
Gúnyosan g-mollt gurgulázva
Gleccserből gejzírt gerjesztve
Gondjaim fagyából tavaszt fakasztva.

Gyáva gyík gyorsan gyengül
Gyilkos gyehenna gyógyít
Gyöngéd gyógyír gyullad
Gyötrő fájdalmat belőlem kitaszít.

Hazudnék ha hinném
Hogy hűségemről holnap hazudhatok
Haláltusaként himporomba henteregnék
Ha mondanám, szeretni többet is tudok.

Igen, itt ilyen illem illik
Itt Isten is illdomos
Igazammal ide inaltam
Innen tovább futni nem akarok.

Ívekre írják ígéretüket
Íriszem írnokai
Ím ígéretük ítélet
Így adnak életet, halálom megfogalmazói.

Jósok jáspisból jelent jövendőlnek
Jajjszavuk jégvirág jelenés
Jajjgatva jót jelentenek
Jégbokrétás utamon fáraszt a menetelés.

Keresem korai kínjaimat
Kőbevésett kárhozatra küldeném
Kusza kétoldalamat
Későn talán, de szívesen egyesíteném.

Lomha, lusta látomásim leporolnám
Lényem legjavai lélegezzenek legbelül
Legott lángot látok lobbanni
Lesz belőle tűz, ha énem többé nem menekül.

Most mályvaszín messzeségbe meredek
Mártom mosolyba magam
Minden más mióta megértem
Milyen fullasztó szomorúság ülte meg agyam.

Nedves nárcisz nótafa
Nem nótázgat nemesen
Napra nevet, nézelődik
Nekem nyílik, csak nekem.

Nyertem nyilat nyelőcsövembe
Nyálam nyúlik nyelvemen
Nyugodtan nyomor nyiladozna
Nyolcszor is, ha hagynám, de nekem nem kell egyszer sem.

Orgazmus ormán orrolva olvasom
Ondó odarótt okosságait
Otthagyom, olvadjon, olvasson,
Okuljon ő is belőlem egy kicsit.

Ódon órák óbégatnak
Óment ónoznak ólamra
Óhh ószerű ócskaságok
Óvjátok inkább, vigyázzatok a holnapnak.

Örök ördögi összeesküvés
Ölelni önmagam összességét
Ölni összenőtt öszvéreket
Öröm látni kihulló vérét.

Ős őz őriz ősasszonyt
Ősembernek ője ő
Ők ősök őrei
Őfelsége mindkettő.

Parány pille pillog puhán
Pózol, párzik, piheg
Petéje potrohában pihen
Párnáról később tovalibeg.

Rémes romok résein
Rút ribanc rémlik
Rabja röfke róka
Rajta kéjesen vonaglik.

Sötét, sivár seprűnyélen
Selyem sellő suhan sikítva
Sáros síkos sérülésit
Sírva ríva ápolgatja.

Szitkok, szutykos szakadékok
Szerelmes szellemek szemeiben
Szánalmas szélmalomharcosok
Szívükben kevés az érzelem.

Tévé táplál tombolókat
Tocsogó táppal túladagoltak
Termékenységükről titkon tudják
Távoli álom az, mivel játszadoznak.

Uniformisban ugatok
Ugaron uzsonnázom unottan
Utamon undok urizál
Uram, én féllek, de hozzám intézett szavaidat, soha nem hallottam.

Üres üveggolyó üregében
Üszkös üstökösként ülök
Üstből üröm ürül
Ügyesen, kedvesen s én lassan beleőrülök.

Vágyaim változó virágainak
Vétkes vigyoraival vitázom
Vándorként, vigyázok világomra
Velőm szakad, ha hol erre, hol arra hintázom.

Zűrös zacskó zörög zölden
Zizzen zitás zavarban
Zakatol zivatarnak
Zúgj, saját elmémet ne halljam.

Zsémbes zsibbadtságom zsugorodik
Zsáknyi zsaroló zsebkendővé
Zsebemben zsinóron zsalu
Zsinegem végén iksz, ipszilon és dzsé.

2009. február 28., szombat

Eniminek őróla írott remekműalkotás

Fogdfeltúljóvagyésezszar
Rögtönözte, elmondta, előadta, megírta s a címzettnek azon melegiben átadta missz Kiss Eliszzita verse

Csak 1 lány, ez számomra szar
(ha hím lenne, tán elfogadnám)
Haja egy fürt arany, kúrva szar
(hogy nem az enyém. Fránya gének, nem segéltetek)
Szíve vaj, ez is szar
Lelke nagy, jajj de szar
Magot keressz? Pfúúú ez szar
Mert bizony nincs magv, jó nagy szar.
Ám van agy, bár néha ez is szar
Van tisztaság, melyen nem bűzlik a szar
Van mélység, hova nem ér el a szar
Őszinteség, mely olykor ugyancsak szar
Van humor, bár néha elég szar
Zolai naturalizmus, melyben ömlik a szar...
... és én nem tudom, hogy mit keres az 1 lány
Ezen a bolygón és ebben a szar világnak nevezett
Túlméretezett, erjedő, fortyogó,
Saját bűzétől gyomrát kifordító
Emberi mocskot emberre visszaokádó
Napról-napra mind jobban duzzadó
Minden oxigént felzabáló
Pöcegödörben???

Ebben a pillanatban e remekmű alkotója, vagyis én sokat sejtetően hümmögök és eltűnődöm azon, hogy a mindennapokban miért is fogom vissza magam, miért nem mondom oda az embereknek face to face azt, hogy leszarom, miért akarom azt hinni, hogy helyem van a világban akkor is, ha nem mocskos a szám folyton, miért nem hasznalom soha a kurva anyád csodálatos szóösszetételt és miért nem az minden második szavam, hogy: baszdmeg.
Közben kimentem a dáböljúszíre és nem fogjátok elhinni, hogy mit csináltam. Kakáltam. Igen, a mindennapokban így nevezem az ürítést, mert valami miatt jobban tetszik a szarásnál, bár kétségkívúl mindkettő erősen otromba.
Most pedig, hogy befejezzem dáböljúszízés előtti gondolatomat, vagyis, hogy választ adjak magamnak a magam kérdéseire, hát tessék: fölöslegesnek és talán kicsit egyszerűnek, snassznak találom azt, hogy valakit a kurva anyjába kűldjek, helyette inkább azt mondom neki, hogy: miért akarsz te a magmáig sűlyedni, miért nem jo neked a porban, vagy az anyaföld lemezei között? Sokkal frappánsabb szerintem, arról már nem is beszélve, hogy sokan rá sem jönnek arra, hogy mennyire lekicsinylő voltam s bizony én a perverz ezen bűbájosan kuncogok, arról már nem is beszélve, hogy nem bántok egy jóasszonyt, aki valamikor kínok között életet adott egy embörnek : )
A magyar nyelv nagy kincs. A baszdmeggel, a kurvaanyáddal, csakúgy mint a szarral nem ürül ki a kincsesláda, vannak ott meg szavak, nem kell félni használni, sőt, gyarapítani sem őket.
Hogy senki ne gondolja azt, hogy én egy szent vagyok, hat megsúgom, hogy néha, mikor rossz napom van, és a munkahelyemen minden potméter nullán áll, én is megeresztek egy szopjatoklemind-et miközben a pokolra kívánom a hallgatóim 99 százalékát. A fennmaradó 1 százalék az csak 1 lány : )
Na viszlát és kössz a homárvacsorát, a francia pezsgőt, a brillkarkötőt, a velencei utat, Mexikót, a közös tangót, az apartmant, a barlangászást, a denevérfogat, a szahara homokját, és igen, köszönöm az időt is, amit kissé alpárira sikeredett írásom olvasásával töltöttél.
Ne bambulj, rólad van szó, bárki is légy : )

2009. január 6., kedd

Nyú déj

Óra csörren
Telefon rezzen
Szem kinyit
Paplan mozdul
Test ébredésnek indul
Láb lendül
Gerinc reccsen
Agy villog
Indulni kell menten
Készülj
Kapcsoló kattan
Kádba beáll
Víz zubog
Légzés leáll
Tiszta már
Szekrény kinyit
Ruha felvesz
Fűző beköt
Hajat rendez
Kávé bekap
Bögrét otthagy
Ajtó becsap
Lépcsőn szalad
Sóhaj szakad
Véget ért az éj
Heppi dzsízösz
Icc ö brend nyú déj.