A minap beleneztem a furdoszobai tukorbe. Persze erosen hiu majom leven nap mint nap tobbszor megejtem eme szertartast de amit akkor lattam, csoppet sem volt kedvemre valo. Az uvegdarab egy feher arcot tukrozott vissza, karikas, csillogasavesztett szemekkel bamultam magamra, az ajkaim szintelenek voltak, hajam akar egy kocbabae …
Sajat magamtol megdobbenve ultem le a furdokad szelere, karomat a mosdo hideg kagylojara tettem, rahajtottam zilalt fejem es elkezdtem keresgelni jol elrejtett emlekeim kozott az anyai olelest, mert kellett … mert odabenn uvoltozott a kismajom, hogy “azanyukamatakarom”.
Kis ido elteltevel ott talaltam magam a regi haznal, vasarnap kora delutan volt. Ugyanaz a terasz, mely meg orizte a vasarnapi ebed illatat, ugyanaz a dal a radioban, ugyanaz az asztal az “irasos” teritovel, ugyanazokkal a keresztrejtvenyekkel es gondosan kihegyezett grafit ceruzakkal, ugyanaz a szek, s a szekben ugyanaz az asszony, az en anyukam, kezeben ugyanazzal a kavescseszevel, szep barna szemeben ugyanazzal a merhetetlen szeretettel mint egykor. Csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en lettem kisse viseltesebb zeke, melyen itt-ott keresztulfujdogalt a szel. Alltam a terasz ajtajaban es gyonyorkodtem a latvanyban, meg levegot sem akartam venni, nehogy megtorjon a varazs, nehogy ismet evekre eltunjon … akkor ramnezett, kezeit felem nyujtotta es ugyanugy mint reg, azt mondta: kismajom, gyere furdeni.
Nem tiltakoztam mint anno, nem feltem, hogy a hab csipni fogja a szemem, boldogan merultem bele a forro vizbe, mellettem ugyanaz a konnymentes gabi sampon, ugyanaz a mintas kinai torolkozo es a hatamon ugyanaz a puha kez, mint egykor. Csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en lettem kisse mocskosabb, mint amilyen egykoron voltam a jatszoter poratol.
Furdes utan puha torolkozokbe csavart, labamra bojtos mamusz kerult es mar benn is voltunk a regi szobaban, ahol ugyanott allt ugyanaz a kisasztal, ugyanazzal a vazaval, a vazaban ugyanazokkal az oszirozsakkal, csondesen lefekudtunk ugyanarra az agyra es o ugyanolyan aggodalommal, ugyanolyan szeretettel, ugyanolyan ovon olelt at. Csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en voltam meggyotort, csak en lettem szoke szeltolobol megfaradt kocbaba .
Fekudtunk az agyon, ugyanazon a parnan, ugyanannak a takaronak a melegeben, en az o vedelmezo karjaiban, ugyanugy mint regen, csak en valtoztam, csak en oregedtem, csak en lettem szoke szeltolobol megfaradt kocababa.
“anya, ugye tobbet nem gyotor meg engem senki?” – kerdeztem tole halkan.
“akarjanak csak meggyotorni, mert az azt jelenti, hogy vagy nagyon jot es jol csinalsz, vagy nagyon rosszat, rosszul. Ha jot, akkor ne emeszd magad, viszont, ha rosszat es rosszul, akkor gyotrodj es keresd a megoldast kismajom” – sugta a fulembe, ugyanugy mint reg, csak en valtoztam meg, csak en oregedtem de az o karjaiban lettem megfaradt kocbababol ismet szoke szeltolo.
Felemeltem a fejem, karom teljesen kihult a porcelankagylotol, beleneztem az undok tukorbe, ugyanaz a falfeher arc, ugyanaz a szintelen szaj, ugyanaz a kocos haj, ugyanazok a sotet karikak de niteni, mekkora szemek es milyen szepen csillognak a megkonnyebbules cseppjeitol, mely cseppektol a megfaradt kocbaba megsemmisulni latszik, visszaadva a teret a huncut szoke szeltolonak.
U.I. Jelentem alassan mar negyedik napja csorog-csopog de talan csak azert, mert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése