hol kezdődik a nap és hol ér véget az éjszaka?

Ezsvány (mert mindenki csak így szólította) kelletlenül állt fel a karosszékből, nagyot sóhajtott és elslattyogott a fürdőszobáig. Benyitott az illatos helységbe, lassan vetkőzni kezdett majd nyugodtan beállt a zuhany alá és mosni kezdte magát. Az esti zuhanynál nincs jobb – gondolta – van benne valami finom, valami álmosító, valami megnyugtató, hiszen vége van a napnak, túléltük ezt is. Néhány pillanatig csak állt es hagyta, hogy a forró víz teljesen magáévá tegye, majd elfordította a csapot és komótosan törölközni kezdett. Belenézett a tükörbe, kezével végigsimított borostás állán. Még elviselhető öregfiú – mondta a tükörképének majd fésű után nyúlt és hátrasimította itt-ott őszülő haját. Egy csiga lassúságával visszasétált a nappaliba és túrni kezdett a fotelben lévő ruhahalomban. Előhalászta kopott farmernadrágját, unottan megrázta – én így vasalok – mormogta hamiskás mosollyal. Magára rángatta a farmert, cipzárját egyetlen fárfias mozdulattal felhúzta, gombját begombolta, derékövét becsatolta. Újra túrni kezdett a kupac ruhában. Ez az ing jó lesz, már csak egy zokni kell – morogta bosszúsan miközben lassan teljesen felöltözött. Vászoncipőbe bújt és rágyújtott egy cigire. Ránézett az órájára és fejében a piros izzó megvillant – Ezsvány, Ezsvány menni kell. Hatalmasat szívott a bagóból, majd szájában felejtve orrán füstöt eregetve a kulcscsomója után nyúlt és kilépett a bejárati ajtón, melyet hatalmas robajjal becsapott maga után. Elindult lefelé a lépcsőn. Már a második emelet pihenőjénél járt mikor valami furcsát észlelt – mp3 – csapott a homlokára, majd visszafordult. Kulcs fordúlt, zár kattant, mp3-as lejátszó marokra fog, ajtó dörren, ő ismet az órájára nézett és fejében a piros izzó veszettül elkezdett villogni – Ezsvány, meló, meló, meló, meló …. Melódia – mosolyodott el és fülébe nyomva az apró zenegép kis fülhallgatóit kilépett az utcára. Csak a zene van – duruzsolta fülébe Charlie, miközben elhaladt a kivilágított kirakatok előtt. Szép ez a város így este, nem látni a sok szemetet, sem a sétálókat, sem pedig a sétálók által eldobottakat – morfondírozott magában és megállt a jelzőlámpánál. Mi a fasznak állok itt, mikor egyetlen autó sem jön – hasított belé a gondolat s abban a pillanatban feltünt egy fekete BMW, melynek berregő motorja megtörte az utca csöndjét de egy pillanat alatt tova is suhant. Az utca ismét hallgatásba burkolózott, a lámpa zöldre váltott s ő szépen átsétált a zebrán. BMW – szuszogta halkan – halálosan szép, soha nem lesz ilyenem – húzta el a száját – de nem is kell. A bogár, az az igazi járgány, ha lenne, benne laknék – röhögött fel hangosan. Fülébe új dal szólt. Házibuli nálam – recsegte Charlie, - jaja, lesz nálam is házibuli ma éjjel – recsegte ő és belépett egy kapualjba. Végigment egy rövid folyósón majd megállt az egyetlen ajtó előtt. Kezét rátette a kilincsre és benyitott. Kellemes, megszokott illat fogadta valamennyi dohányszaggal vegyítve. Dohány – jutott eszébe s már füstölt is, miközben az asztalon lévő újságokat lapozta. Elnyomta a cigit és órájára nézett. Fejében a piros lámpa már veszettül villogott – show time – mondta ki hangosan és belépett egy nyomasztó helységbe.
Pontosan éjfélt ütött az óra, mikor beült a mikrofon mögé, fejére tette a fülest, egyet klikkelt és felhangzott a szignál:
109 egész 5 - Utópia rádió, buta slágerek nélkül. Beszélgess utóPistával. Hívd most a nullanulla-nullakettő-harminc-kettőötvenhatos telefonszámon, ha fáj, ha jó, ha kínoz, ha gyötör, ha meleg, ha hideg és akkor is, ha langyos. 109 egész 5 - Utópia rádió, buta slágerek nélkül utóPistával.
Azigen, hívjatok csak – mosolyodott el, miközben Marvin Gaye nagy slágerét hallgatta és dúdolta is – lets get it on – mormolta maga elé és a lába ütni kezdte a ritmust, végigbulizta a dalt. On air – villogott a fejében az izzó, egyetlen mozdulattal fellökte a mikrofon potméterét és markáns hangon belebúgott a gömbbe
- Szép estét álmatlanok. Az Utópia rádió buta slágerektől mentes utópisztikus műsorát halljátok utóPistával. Ha nincs jobb dolgotok, akkor tartsatok velem a következő négy órában. Ha beszélgetnétek, de épp nincs kéznél a lelki szemetesládátok, akkor hívjatok a nullanulla-nullakettő-harminc-kettőötvenhatos telefonszámon. Amíg tárcsáztok következzen egy felvétel Ennio Morriconetol. Az öreget senkinek nem kell bemutatni és talán sokan láttátok is azt a filmet melynek betétdalát hamarosan meghallgatjuk. A film nem más mint az Óceánjáró zongorista, a dal címe pedig, La legenda del pianista.
Mikrofon potmétere lehúz. Kényelmesen elhelyezkedett a székében és várt. Öreg róka, tudta mivel lehet befolyásolni a magányos, álmatlan hallgatókat. A dal megtette hatását, megcsörrent a telefon. Potméterek fel és máris adásban voltak. Vékony női hang, talán kislány szólalt meg a vonal túlsó végén
- Elhagyott a szerelmem, meg akarok halni – vinnyogta.
- Szép estét neked is. Komolyan gondolod, hogy a halál megoldást jelentene a problémádra? Mert, ha igen, akkor rajta, ne habozz. Az ember nyilván azt az utat választja, amit ő jónak lát és könnyűnek. Te a halál hidegségét akarod párodul a nap melege helyett, szüleid szerető karjait eldobod valami nihilért, amiről azt sem tudod, hogy milyen. Tedd meg, de tudd, hogy onnan nincs visszaút. Esélyed sem lesz a szerelemre, ráadásul azt a srácot sem kapod vissza, aki miatt megtennéd. Tedd meg, de előtte gondold végig, hogy érdemes-e felcserélni a szépet, csúnyát, fájót, jólesőt, a kínzót a semmire.
A vinnyogónak nemigen tetszett amit hallott, mert nem felelt, csak a telefon búgása jelezte, hogy már nincs vonalban.
Kretén kispicsa – gondolta magában, majd a nyertes tökéletes nyugalmával megszólalt
- Kislány, ha hallgatsz még, akkor jól figyelj, az élet szép, ne dobd el. Veszíteni tudni kell, harcolni pedig meg kell tanulni, ha ügyesen harcolsz, örök nyertes leszel, de egy halott már nemigen bírja felvenni a harcot. Szóljon most csak neked Alanis Morisette City of Angels című dala, bőgd ki magad s holnaptól mehet a harc. Ne feledd, a tökéletes világ csak utópia.
Ti pedig kedves álmatlanok a továbbiakban is hívhattok a nullanulla-nullakettő-harminc-kettőötvenhatos telefonszámon.
Potméter lehúz Alanis hangja megszólal a fülesben, benne pedig abban a pillanatban megfogalmazódott a bagó utáni vágy. Letette a fülest, kiment a kissé nyomasztó helységből és cigarettára gyújtott. Lassan, gondolataiba mélyedve eregette ki a füstöt mikor megcsörrent a telefon. A rohadt életbe – gondolta magában, de egyetlen szökkenéssel a helyén termett. A vonalban egy idősebb férfihang szólalt meg
- Jó estét utóPista. Különös, talán nem is ideillő problémám van, amiről nehéz beszélni egy magamfajta korosabb embernek. 25 éve élek boldog házasságban, van kis ház, nagy gyerekek, szép feleség és kevés szex. Van rohanás, van stressz és sok meló valamint kevés szex. Normális, hogy egy közel 60 éves férfi még most is épp annyira kívánja a feleségét mint tinédzser korában?
- Helló álmatlan. Gratulálok a kis házhoz, a nagy gyerekekhez, a szép feleséghez és sajnálom a kevés szexszet. A kérdésedre a válaszom igen, teljesen normális. A szex megszépíti a testet és a lelket, ezt nem én mondom, hanem szexuálpszichológusok allítják. Én nem vagyok ilyen okos – mondta s közben halkan felnevetett majd folytatta – nemrégiben olvastam egy német házaspárról, akik boldogan éltek egymás oldalán, csak közben ellaposodott a házaséletük. Mikor erre rádöbbentek megfogadták egymásnak, hogy egy éven keresztül minden nap szeretkezni fognak. Megtették. Állításuk szerint boldogabbak mint valaha, kapcsolatuk biztosabb alapokon áll mint bármikor. Bármennyire is elfoglaltak vagytok, szánjatok egymásra időt, a nap 24 órájából lopjatok el egyet, ami csak a kettőtöké, mikor csak egymást szeretitek. Nem a gyerekeket, hiszen ők már felnőttek, nem a kutyát, hidd el, ő jól megvan nélkületek a gumicsirkéjével. Ok?
Az álmatlan egy viszhallal kísért okéval elköszönt. Talán már szexel is – gondolta, de nem volt sok ideje a házaspárral törődni, mert ismét megcsörrent a telefon
- Helló helló, Lacika vagyok. Hallod, hallod, berúgtam és nagyon jó nekem most. Hallod, kirúgott a nőm én meg jól berúgtam. Király a műsorod. Hallod a haverokkal iszogatok s arra gondoltunk, hogy felhívunk. Jo mi?
Mnaa, a ma éjjel ügyeletes részeg is rámtalált – gondolta magában s felröhögött majd megszólalt
- Helló Lacika, királyok vagytok, hö hö. Igyál még egy sört és fogd rá utóPistára. Rásegítek egy dallal. Fonográf, lökd ide a sört. Aztán csak okosan. Viszhall – zárta rövidre. Potméter le, zene indul, füles le, láb moccan s ő máris bagózott. Reggel el kell mennem anyámhoz, rohadt egy ember vagyok, nem látogattam meg két hete – tűnődött szótlanúl – pfiha ez a 60-as pasi nem volt semmi, vajon mennyit szexelhet? Hetente egyszer, havonta? Uuhhh, talán évente néhányszor. Szar lehet neki. Neki? És én? Babám, úgy elmentél vissza sem néztél, pedig a szex jó volt veled, és más is, csak ugye a rohanás, a stressz. Franc, ugyanazt csináltam amit a fickó. Grat Ezsvány, bingó, jó reggelt – húzta keserves mosolyra száját, majd mintha a pokolból szólna, meghallotta a telefont. Kellemes, őszintének tűnő, szomorú hang szólt bele a kagylóba
- Meghalt az édesanyám, ma temettük el. Teljesen egyedül maradtam. Olyan sokmindent el kellett volna mondanom neki.
- Akkor mondd el – szólalt meg ő – hidd el, hall téged. A halállal isten csak az egyik tenyeréből a másikba helyez bennünket, nem süketít meg minket. Míg hiszed, hogy hall téged édesanyád, addig élni fog.
- Te őszintén hiszed ezt Pista? Hiszed, hogy látni fogja az unokáját akit a szívem alatt hordok? Hiszed, hogy ezután is úgy segít majd nekem mint eddig? Hogy ellát tanácsokkal, melyeket vagy megfogadok, vagy nem, de jó, hogy vannak? Hiszed, hogy hallani fogom a hangját olyan messziről? Hogy érzem majd a símogatását? Te mindezt elhiszed?
- Figyelj szomorú álmatlan, mindenki azt hisz és azt érez, amit akar. Igen, én hiszem, hogy látnak minket, hogy ugyanúgy, vagy még jobban vigyáznak ránk, hogy ők rakosgatják egymás után a lábainkat óvatosan, hogy ne botoljunk meg. Hiszem, hogy, ha elesünk, akkor ők nyújtanak segítő kezet, hogy ismét felállhassunk. Egy édesanya örökké édesanya marad.
- De nekem annyira fáj és én annyira félek attól az élettől amelyben ő nincs benne. Miért velünk történt Pista, miért velünk?
- Előbbutóbb mindenkivel megtörténik. Ez így van rendjen, mint ahogyan az is, hogy fáj. Természetes, hogy fáj. Elvágták életed filmjét, leállt a vetítő. Fogd meg szépen a tekercset, ragaszd össze és indítsd újra a gépet. Hidd el, újraindul és tökéletesen fog működni.
- Én nem tudom, nem hiszem… – tört ki hangos zokogásban az árván maradt nő, majd a vonal búgása jelezte, hogy letette a telefont.
Nem volt ideje gondolkodni, mert ismét megcsörrent a készülék. Egy mozdulat s máris adásban volt.
- Helló Pista. Ádám vagyok, 10 perce született meg az első fiam, 3770 gramm és 46 centi. Hallod Pista, az én gyerekem, gyönyörű baba, egészséges és mert azt mondják, hogy fiú születésekor szivart kell szívni, hát épp azt teszem – szólt bele a kagylóba egy önfeledt férfihang.
- Gratulálunk a kissráchoz, bízunk benne, hogy jó apja leszel. Legyen benne sok örömötök. Jó egészséget kívánunk mind a babának mind pedig az édesanyának. – zárta ismét rövidre a beszélgetést. Most következzen egy kis zene minden álmatlannak – nyögte bele a mikrofonba, majd egy klikk után felállt és kiment a bagós helységbe.
Fáradt vagyok – gondolta s pénz után matatott a zsebében. Némi apróval a kezében egy sarokban álló kávéautomatához lépett, beledobálta a pénzt. A gép búgni kezdett és kidobott egy papírpoharat melybe lassan csorogni kezdett a forró fekete. Rágyújtott egy cigarettára, kezébe vette a gőzölgő kávét és belehuppant egy karosszékbe. Ránézett a telefonra és hangosan megszólalt – ne hívjatok most, nekem is vannak gondjaim csak épp utóPistám nincs, akinek elmondhatnám őket. Én megbírkózom velük, ti miért nem teszitek basszameg?
Arcán kissé dühös mosoly jelent meg, nagyot kortyolt a kávéból, majd már nem hangosan, hanem gondolatban folytatta – születés, halál, szerelmi bánat, szex nélküli házasélet. A ma este sem volt rossz éééééés még nincs vége. Apropó, vége. Mennyi lehet az idő?
Az órájára nézett. - Fél négy, máma már nem hasad tovább, nem lesz több hívás. Fél óra s mehetek – tűnődött csöndesen és akkor, csak, hogy romba dőljön a teóriája megcsörrent a telefon. Egyetlen kortyintással kiitta maradék kávéját, elnyomta a füstölgő cigarettát s máris a mikrofon mögött üldogélt.
Félelmetesen nyugodt idős férfihang szólalt meg, olyan, mint a magyar népmesék narrátora. Az álmatlan korát nem tudta pontosan megállapítani, de jócskán 70-en túl járhatott.
- Jó estét fiam. Két kérdesem lenne magához. Tudja, minden éjjel hallgatom a műsorát. Hallottam a nagymama búcsúját halott kisunokájától, hallottam a minap a rákbeteg édesanya panaszát, az akasztott fiú testvérének szavait. Mikor a nagymama búcsúzott, akkor a maga hangja sem volt mindenféle érzelemtől mentes. Mondja fiam, hogy bírja ezt lélekkel? Magának van utóPistája?
Ezsvány egy pillanatig úgy gondolta, hogy tudni fogja a választ. Ajkai betűket próbáltak formálni, de a torkán nem jött ki hang. Fáradt agya nem továbbított használható jeleket. Ugyanakkor érezte, hogy a válaszhoz szükséges jelek nem csak az agyából kell elindúljanak, hanem valahonnan a mellkasából. Viszont ezeket a csatornákat már rég zárolta. A pillanat töredéke alatt felfogta hogy megfordlt a kocka. Akasztják a hóhért – gondolta majd erőltetett hangon megszólalt.
- Jó estét álmatlan. Rövid leszek. Hogy, hogy bírom lélekkel azt nem tudom. Ha tudnám, talán nem lennék itt. UtóPistám az nincs, magam rendezem a dolgaimat magammal. Van, hogy rosszul döntök, annak én iszom meg a levét, mint, ahogyan én aratom le a sikeres döntéseim gyümölcseit is. UtóPista csak utópia, érdemben nem adok tanácsot senkinek. Én magam csak meghallgatok. Olykor nagyon sokat jelent, máskor semmit, de belőlem ennyi telik. Sok ember van, aki az ismeretlenség fátyla alatt könnyebben beszél, miért vonnánk meg ezt tőlük?
- Értelek fiam. Tudod én 74 éves vagyok. A feleségem évekkel ezelőtt elment, a gyermekeink kirepültek, szétszéledtek a nagyvilágban. Egyedül maradtam a könyveimmel, a keresztrejtvényeimmel. Nem jó egyedül. Napról-napra jobban érzem, hogy hív a feleségem.
UtóPista tudta, hogy a kocka visszaadta a szerepét.
- Tudni fogja, hogy mikor kell mennie – mondta röviden.
- Igen, tudni fogom – válaszolta az öreg álmatlan, majd folytatta – köszönöm fiam, minden jót neked – szólt csöndesen és letette a kagylót.
- Önnek is álmatlan – súgta bele a mikrofonba, majd a profi tökéletes nyugalmával folytatta – ezzel, mára búcsúzom. Vigyázzanak magukra, hiszen a világ csak önökkel együtt teljes. UtóPista műsorát hallották az Utópia Rádióban. Nyugodalmas jó éjszakát minden álmatlannak a holnapi viszonthallásig.
Potméter lehúz, Prince hangja felcsendül a fülesben. Purple rain – mekkora dal, gondolta és egyetlen mozdulattal levette a fülhallgatót. A külső helységben már várta a cigarettája. Kihúzott egyet a dobozból és füstölni kezdett. Szájában a bagóval bement a duplanullába. Dolga végeztével kezet mosott és belenézett a tükörbe. Redi – húzta el a száját és csukta be maga mögött az ajtót. Felkapta a bőrkabátját és kiviharzott a nyári éjszakába.
Szép ez a város így este, nem látni a sok szemetet, sem a sétálókat, sem pedig a sétálók által eldobottakat – morfondírozott magában és megállt a jelzőlámpánál. Mi a fasznak állok itt, mikor egyetlen autó sem jön – hasított belé a gondolat s abban a pillanatban feltünt egy fekete BMW, melynek berregő motorja megtörte az utca csöndjét de egy pillanat alatt tova is suhant. Az utca ismét hallgatásba burkolózott, a lámpa zöldre váltott s ő szépen átsétált a zebrán. BMW – szuszogta halkan – halálosan szép, soha nem lesz ilyenem – húzta el a száját – de nem is kell. A bogár, az az igazi járgány, ha lenne benne laknék – röhögött fel hangosan. Fülébe új dal szólt. Házibuli nálam – recsegte Charlie, - jaja, lesz nálam is házibuli ma éjjel – recsegte ő és belépett egy kapualjba. Végigment egy rövid folyosón majd megállt az egyetlen ajtó előtt. Kezét rátette a kilincsre és benyitott…
Aznap reggel kicsit csatakosan ébredt. Furcsát álmodott, de nem emlékezett rá. Felkászálódott az ágyból, a konyhába ment. Kávéfilter után matatott a polcon, megtöltötte majd bekapcsolta a kávéfőzőt. A bejárati ajtóhoz ment és a postládából kivette az újságot. Egyetlen pillantást sem vetve a napilapra visszaslattyogott a konyhába, melyet finom kávéillat töltött meg. Kikapcsolta a kávéfőzőt, öntött magának a feketéből, majd az újsággal a hóna alatt bement a nappaliba. El kell mennem anyámhoz. Rohadt egy ember vagyok, két hete nem látogattam meg – gondolta miközben kiterítette a lapot. Nagyot kortyolt a gőzölgő italból és olvasni kezdte a címlapot. Öngyilkosság a Rózsa utcában – üvöltötte a szalagcím.
„Ma hajnalban a Rózsa utca 3-as szám alatt felakasztva találták özvegy K. Dezsőt. Búcsúlevelében, melyet rádiójának támasztva találtak meg, csak ennyi állt: tudtam, hogy mikor kell mennem.”
Kirázta a hideg miközben olvasta a hírt. Ismét nagyot kortyolt a kávéból. Az újságot az asztalon hagyva a f-rdőszobába ment. Beállt a zuhany alá és megeresztette a csapot. Szeretem a reggeli zuhanyt – tűnődött magában – van benne valami jó, végetért egy éjszaka. Túléltük ezt is. Kezdődhet egy új nap.