Beleharapni …

Miszissz Elettel eltoltott 50-60-70 evunk alatt nagyon sok harapast kell elszenvednunk. Azt hiszem, hogy legjobban a megszeliditett vagy megszelditettnek velt kigyoktol elszenvedett marasok fajnak, mert bizony a kigyok imadjak a majmokat. Kepzeld, neha meg is eszik oket, honapokig emesztenek peldaul egy aprocska selyemmajmocskat, akibol a vegen nem marad semmi, csupan egy kis szorgomboc. Am, azt a kopetukkel ugy uritik vissza a vilagba, hogy mindenki szamara nyilvanvalova valjek, hogy o bizony elkapott egy majmot vagyis o egy ugyes kigyo es tobbet tud mint az a buta majom.

Azt a majmot, akirol a kovetkezo tortenetem szol csupan megmarta egy kigyo es bar majomtarsai probaltak kiszivni a merget, minden igyekezetuk ellenere igen sokaig betegeskedett. No de, ne szaladjunk ennyire elore.

Tortent egyszer, hogy majmunk onfeledten jatszadozott a dzsungelben mikor odakuszott hozza a kigyo. Jollakottnak tuno, szep kigyo volt, tetszetos sot, kedves is a maga modjan, tulzottan is kedves hiszen csak dicserte a majmot, helyeselte minden donteset, kerdezgette errol-arrol. Mit eszik? Hogyan el? Mivel tolti ideje nagyreszet? Mi az ami faj neki? Mi okozna szamara felhotlen oromet? Hol szeret jatszadozni?

Buta kis majmunk pedig oszinten valaszolgatott minden feltett kerdesre, szemeit nagyra nyitotta ugyan, gondolvan “lam-lam, milyen kedves ez a kigyo” de mivel naiv kismajom volt, semmi rosszra nem gondolt, hat jatszani hivta ot, mikozben az mar azon torte a fejet, hogy milyen izletes husa is lesz ennek a friss majmocskanak, hiszen ot meg nem kostolta, az o veret meg nem izlelte, az o boret meg nem sertette fel tuhegyes fogaival es egy ovatlan pillanatban belemart a szerencsetlen makiba akit a teljes megsemmisulestol csak elesen sikito, fogaikat kocogtato majomtarsai vedtek meg.

Apro kis teste rangatozott a meregtol mely a fenynel is sebesebben jarta at sejtjeit, agyan szaz fajo gondolat hasitott keresztul amit akkor nem tudott kozvetiteni a vilag fele, csak annyit lehellt majomtarsai fulebe, hogy “de olyan jollakottnak tunt…”s ezzel mely, beteg alomba zuhant. Almaban fel-felsirt, tarsai puha levelekkel itattak fel kristalytiszta konnyeit, egy pillanatra sem hagytak magara, mig egyszercsak kinyitotta ket szemet es gyonge hangon ugyan de abban a percben elkezdett makogni. Makogasa kozben neha ismet eleredtek a konnyei, de akkor mar kigyomerget konnyezett es minnel inkabb sirdogalt, testeben annal kevesebb mereg volt. Kezdetben a fajdalomrol meselt, arrol, hogy milyen erzes az, ha valaki akiben megbizol beledmar. Kesobb megertest tanusitott, mert rajott, hogy a kigyo osztonosen cselekedett mikor megmarta, mikor ellopott egy apro darabkat belole, hiszen a kigyo nem tud parancsolni a termeszet szavanak, mert kigyonak szuletett.

Azota felkelt es lenyugodott nehanyszor a nap a dzsungel folott, a majmot csak ket tuhegynyi seb emlekezteti a tortentekre valamint maga a kigyo, aki szinte nap mint nap elsiklik Mellette, mit sem torodve azzal, hogy fajdalmat okozott neki, ujabb makogasra kesztetve ezzel majmunkat, aki talan most, ebben a pillanatban is ott makog valahol a dzsungel melyen, egy palmafa ovo levelei kozott.

Folyt.kov.