Mosoly …

SzK ritkan mosolygott. Mikor megismertem s eloszor kezet fogtam vele, o akkor sem mosolygott. A legtobb ember almosollyal az arcan rebegi ki a kozhelyet: “orvendek”. O nem tartozott a “legtobb ember” koze hiszen o volt SzK.

Elso pillantasra mogorvanak, sot, talan gorombanak tunt, de ugyanakkor volt a szemeiben valami rejtejes szomorusag es kedvesseg. Sotet pillai alol, neha latszolag unalmittasan szemlelte a korulotte folyo esemenyeket s csak akkor dobbentel ra, hogy figyel, mikor megszolalt s valoban ertelmesen szolt. Nem fecserelte a mosolyat mindenre s mindenkire de mikor megtette az szivbol jott s millio apro kis ranc jelent meg a kepen, nehany godrocskevel kiegeszitve.

En szerencses embernek mondhatom magam mert megismertem a huncut mosolyat s azt hiszem a kedveset is tapasztaltam nehanyszor de sajnos megvonta tolem a batorito mosolyt, ezert aztan, mikor kidolni keszultem, nem ereztem ot biztos tamasznak magam mogott.

Nem tudom, hogy ismered-e a bizalomjatekot, mikor hattal allsz valakinek s egyszeruen, anelkul, hogy magad moge pillantanal a karjaiba engeded magad, o elkap igy aztan semmi bajod nem tortenhet. En nem mertem elengedni magam de talan, ha kaptam volna egyetlen biztato mosolyt, akkor most is ott cseveresznek SzK karjaiban a kettonk kozos, zart es tiszta kis vilagaban.

Termeszetesen minden eremnek ket oldala van s nem kell tul melyre asnom magamban, hogy felszinre keruljon az az en, aki nagyon nehezen hisz, nehezen bizik es nehezen tarulkozik ki, gondolvan arra, hogy a teljes kitarulkozassal sebezhetobbe valik.

Volt egyszer egy ember, aki mindig fazott, ezert magara rangatott mindenfele rongyokat, zoknit, harisnyat, nadragot, kabatot, pulovert, kesztyut, inget, salat, kalapot es amit meg el tudsz kepzelni. Ki sem latszott a sok ruhabol, csak kicsi csillogo szemei jeleztek, hogy lelegzik odabenn valaki. A legtobb ember elviharzott mellette, mert azt hittek, hogy csupan egy kupac kopott ruha de aztan jott egy asszony, Turelem volt a neve, a kupacban felkutatta a fazos ember kesztyube zart jeghideg kezet, megfogta s hazavitte ot.

Otthon jol befutott, kesobb vizet forralt, beleontotte egy mosdotalba, odatette az ember ele s batorito mosollyal az arcan lassan lehuzta a kesztyujet. Kezet a meleg vizbe tette s egeszen addig mosta, mignem az jol-jol felmelegedett.

Fazosunk ezutan a kalapjatol, kabatjatol, cipojetol, saljatol mar onkent szabadult meg, de Turelem tobbet akart, azt szerette volna, hogy az a joember tobbet meztelensegeben se fazzek am tudta, hogy, ha hirtelen szabaditja meg hosszu evek alatt szinte hozzanott ruhaihoz, akkor a fagyhalalba kuldi ot.

Honapokon keresztul csak futott es futott a kicsinyke hazban, ahol egyre melegebb lett. Szamara mar-mar elviselhetetlen volt a hoseg, mikor egy nap az ember gyongyozo homlokkal eleallt. Tekinteteben meg mindeg ott volt a hidegtol valo felelem szikraja am akkor Turelem ramosolygott, odalepett hozza s kedvesen elkezdte ot kihamozni ruhaibol. Eloszor az inget vette le rola, majd lassan, nem surgetve fazos emberunket, megfosztotta ot minden darab rongytol egeszen addig mignem egy napon az ott allt meztelenul es csak mosolygott. Mosolygott, mert erezte a boren a szoba meleget s furcsamod tetszett neki az erzes, kesobb a langyos viztol kicsit megremult, de Turelem ramutatott a kupac ruhara s igy szolt hozza: “a ruhaid itt lesznek, biztonsagot nyujtanak szamodra, barmikor magadra oltheted oket ujra, de en a kesobbiekben is itt leszek s csak azzal fogok foglalkozni, hogy melegen tartsalak. Tobbe nem fogsz fazni.” – majd batorito mosollyal az arcan odament a tuzhelyhez s jol megrakta azt szaraz faval.

SzK nem tudott engem teljesen levetkoztetni, pedig alapjaban veve egy turelmes es szelid ember volt s tudom, hogy rendelkezett minden olyan tulajdonsaggal ami egy embert jova varazsol. Azert, hogy nem pillanthatott meg engem teljes mezitelensegemben, azert nem pusztan o a felelos, hanem eppugy en is, mert tulsagosan ragaszkodtam a kopott gonceimhez, tul sok volt bennem a felelem, hogy megiscsak fazni fogok Mellette.

Ordogi kor ez s nem tudom mikor valik spiralla, hogy egyszer kilephessek belole, de talan, ha Miszissz Elet egyszer jo kedveben lesz, s en is ugyesen fogok nyalni, akkor elfogadom majd a mezitelensegemet, a teljes valomat.

Addig mig ez megtortenik, tovabb setalgatok az oreg holggyel, ugyan mar nem teljesen feloltozve de azert meg jokora adag ruhaval magamon s megprobalok ugy velekedni SzK-val valo kapcsolatomrol, hogy nem volt abban semmi rossz csupan akkoriban mindketten ugyetlenul nyaltunk, ennelfogva a kapcsolatunk is ugyetlenne lett, csetlo-botlo s bar ott lapult bennunk a szandek, hogy felmelegitsuk egymast, valahonnan megiscsak besuvitett a hideg szel.

Folyt.kov.